Tartalomjegyzék és könyvjelző-rendszer

a főbb címek gyors elérhetősége céljából

Régi retorika (Demoszthenész, Cicero, Deák Ferenc)

Beszédkultúra (Hangzóink képzése, gyakorlatok, nyelvgyötrők)

Egy kis fizika (Hangmagasság, hangszín, hangerő, időtartam, ritmus.)

Mondatok kiejtése (Hanglejtés, hangsúly-hangsúlyozás, tempó.)

Hangtámasz

Beszéd írása

A stílus

Alakzatok

Beszéd elmondása

A szónok

A hallgatóság

Mások gyakorlatának megfigyelése

Önképzés

Könyvek

Megemlékezés

és emléktábla elhelyezés a II. világháborúban elesettek emlékére.

Zárszó

Röviden a régi retorikáról

Retorika – a szónoklat tudománya (a szónoklás gyakorlati tudománya); rétor – a szónok. A görögök a szónoklatot „művészeti alkotásnak” tekintették. Azt is vallották, hogy a jó szónok elsősorban igaz ember: „Vir bonus dicendi peritus.”

A szónoki beszéd előkészítése és előadása Cicero szerint öt feladatot ró a szónokra.

I. Anyaggyűjtés, feltárás – (inventio) történhet – kikérdezéssel (ritkábban),

– könyvtármunkával (legtöbbször).

II. Elrendezés – (dispositio)

A szónoki beszédet tagolták

III. Kifejezés, megfogalmazás – (elocutio)

Mára az alábbi felosztás vált általánossá:

· principium (bevezetés)

· narratio (elbeszélés)

· egressus (kitérés) – nem kötelező, csak lehetséges szerkezeti rész

· propositio (témafelvetés)

· argumentatio (érvelés)

· confirmatio (bizonyítás)

· refutatio, (cáfolás)

· peroratio (befejezés, epilogus, érzelmi betetőzés)

Ha a beszédeket hármas tagolásúnak tekintjük, akkor a bevezetés és befejezés közötti részeket tárgyalásnak nevezzük.

A beszéd írásba foglalásakor a szónoktól elvárták :

· a nyelv helyes használatát

· a nyelvtani szabályoknak megfelelő helyes mondatszerkesztést

· a szavak, kifejezések helyes megválogatását

Elvárták továbbá a világos, érthető, egyszerű, szabatos, szemléletes jelzőkkel ékes stílust. Mindezt megkoszorúzta a szépség követelménye, az irodalom, a művészet igényes fokára emelve a beszédet.

Amikor mindezen követelményeknek megfelelően elkészült a beszéd megírása, további fontos követelmény volt: a beszéd jó hangzása. Ma ezt úgy mondjuk: az előadásmód. (Lesz még róla szó.)

A tanulmányok szerves része volt a stilisztika.

Stílus – a nyelvi kifejezés módja; stilizál – szöveget művészi igénnyel fogalmaz, csiszol;

stilisztika – a nyelvi kifejező eszközökkel és módokkal, a nyelvi és irodalmi stílussal foglalkozó tudományág. (A stílus eredetéről néhány szót. Sztülosz – görög szó – jelentése: egyik végén hegyes tárgy; stylus – latin szó – az egyik végén hegyes, a másik végén tompa íróeszköz volt; később az írás módját értették rajta. Horatius tanácsa: „Fordítsd meg gyakran az íróvessződet!” – ez mai értelemben azt jelenti: javítsd gyakran a leírtakat! Régen az írás viasszal bevont táblára történt, a javításkor pedig az íróvessző tompa végét használták.)

IV. Emlékezetbe vésés – (memoria). Az ókorban élt szónokok az általuk megírt beszédet „kívülről” megtanulták, emlékezetbe vésték, majd előadták.

V. Előadás – (pronuntiatio). „A beszéd jó hangzása” követelmény rengeteg beszédtechnikai gyakorlat elvégzését követelte meg. (A tanulmányok ötven százalékát.) Ma sem mellőzhető!

A kezdetek nagyjairól

Empedoklész (Kr.e. 450 körül élt); szicíliai orvos, filozófus volt. Nála a tartalom, a mondanivaló elrendezése (diszpozíció) volt a fontos. Munkássága alapvető a retorika létrejöttében.

Gorgiász (Kr.e. 490–382); görög rétor, filozófus. Szicíliában született. Gondos munkával teremtette meg „ékesszóló” (elokúció) beszédeit. Az igazság nála nem számított, pénzért hamis ügyet ugyanúgy szolgált.

Platon (Kr.e. 427–347); a görög filozófia nagy alakja; 37 műve maradt fenn; retorikával kapcsolatos elmélete dialógusaiban található.

Arisztotelész (Kr.e. 384–322); a filozófia történetének legnagyobb alakja, „az emberiség tanítója.” (Ma is sokszor hivatkoznak rá.) A retorikáról három könyvet írt. Ő tekinthető a retorika mint tudomány megalapítójának.

M. F. Quintilianus (Kr.u. 35–96); római rétor. A retorikáról 12 könyvet írt. Szerinte az ékesszólás forrása a nemes szív. Hangsúlyozta a beszédtechnikai, stilisztikai és nyelvtani ismeretek fontosságát.

Szónokokról röviden

Demoszthenész (Kr.e. 384-322) athéni államférfi, az ókor legnagyobb szónoka.

„…hogy nyelvének bizonytalankodását és dadogását legyőzze, és jól artikuláljon, szájába kavicsokat tett, közben pedig beszédszövegeket szavalt. Hangját azzal erősítette, hogy futás közben vagy meredek lejtőn felfele menet beszélgetett, vagy bár lihegett, beszédrészleteket vagy verseket adott elő.” (Plutarkhosz – Máthé Elek fordítása)

61 neki tulajdonított beszédet írt. Leghíresebb beszédeiben, a „philippiákban” a görög függetlenséget és szabadságot védte Makedonia – ahol ekkor a király II. Philipposz volt – erősödő hatalma ellen. Politikai ellenfelei elől nem tudott elmenekülni, ezért Kalauria szigetén, Poszeidon templomában mérget ivott.

Polüeuktosz bronzszobrát az athéniak Kr.e. 280-ban állították fel az Agorán, melynek 50 másolata maradt fenn.

Nyomtatásban 1504-ben jelentek meg először beszédei. Anglia államférfiai Erzsébet korában is Demoszthenész beszédeit tanulmányozták.

Részlet a Philipposz elleni harmadik beszédből:

„Arra kérlek benneteket athéni férfiak, hogy ha szabad szóval kimondok valamit az igazságból, emiatt ne támadjon bennetek ellenem semmi harag. Így kell ugyanis gondolkodnotok: Véleményetek szerint egyéb dolgoknak, a szólásszabadságnak annyira közkincsnek kell lennie mindenki számára, aki az államban él, hogy részeltettétek ebben még az idegeneket és a rabszolgákat is, és azt láthatja az ember, hogy minálunk sok rabszolga nagyobb szabadsággal kimondja, amit csak akar, mint a többi államok egyikében-másikéban a polgárok, ellenben a tanácskozásból teljesen száműztétek a szólásszabadságot. Ennek ezután az a természetes következménye, hogy a népgyűléseken szinte tobzódtok a hízelkedésekben, hiszen minden a szájatok íze szerint hangzik el, ellenben az ügyek állása és az események terén immár végveszélyben forogtok. Tehát, ha most is ilyen hangulatban vagytok, akkor nincs mondanivalóm. Ellenben ha hajlandók vagytok hízelkedéstől mentesen meghallgatni mindazt – ami hasznára van a városnak, akkor készséggel elmondom…”

Marcus Tullius Cicero (Kr.e. 106–43); római államférfi és író, az ókori Róma legnagyobb szónoka.

„Cicero mindenkinél világosabban megmutatta a rómaiaknak, hogy mennyire kellemessé teszi az ékesszólás a jó ügyet, és az igazság legyőzhetetlen, ha helyesen adják elő… Házában nem tartott ajtónállót, és soha senki nem látta ágyban fekve. Halála után sok évvel később… Caesar (Augustus) meglátogatta unokáját… A fiú Cicero egyik könyvét tartotta kezében, de megijedt nagyapjától, és ruhája alá rejtette. Caesar észrevette, kivette a könyvet a fiú kezéből, és álltában csaknem végigolvasta. Azután ezekkel a szavakkal adta vissza: „Tudós ember volt, fiam és nagy hazafi.” (Plutarkhosz –Máthé Elek fordítása).

Hányatott politikai pályafutása volt, császári parancsra menekülés közben ölték meg, 57 beszéde maradt fenn. Értékesek a retorikáról írt könyvei. Jelentékeny a filozófiai munkássága. 864 levele a kortörténeti szempontból vált fontossá. Beszédei a szép forma, a művelt ízlés, a választékos gond és a humanista tartalom miatt értékesek. Hibái: egyéni hiúság, kissé mesterkélt, hatásvadászó stílus, kevésbé meggyőző erő.

Luciusz Maniliusz törvényjavaslata mellett – Befejező rész (részlet):

„Ezért kijelentem, polgártársaim, hogy amit ebben az ügyben elvállaltam, hazaszeretetből vállaltam el, és ezzel nemcsak hogy senki kegyeit nem nyertem meg, hanem úgy veszem észre, hogy sok, részben titkos, részben nyílt ellenségeskedést vontam magamra, melyre nekem nem volt semmi szükségem, de amely nektek éppen nem válik károtokra. Hanem én azt vélem, polgártársaim, hogy ilyen tisztséggel felruházva és ennyi jótéteményekben részesülve kötelességem, hogy a ti óhajotokat, a haza tekintélyét és a szövetségesek jólétét minden javam és érdekem elé helyezzem.”

A két ókori portré, idézetek és szöveg forrása: Castiglione László: „Az ókor nagyjai” című könyvéből valók. – Akadémiai Kiadó – 1971

Úgy gondolom, itt van helye bemutatni hazánk egyik nagy szónokát: Deák Ferenc (Söjtör, 1803. 10. 17. – Budapest, 1876. 01. 28.); államférfi, jogtudós, „a haza bölcse”; a kiegyezés szellemi vezére.

„…soha nem fáradozott a maga, de mindig a haza érdekében. …kitüntetést, rangot soha nem fogadott el. Jelleme csak az igazságosságot, egyenességet, a jogok megbecsülését ismerte. A jogfolytonosság, a törvényesség volt uralkodó gondolata… A bölcs óvatosság jellemzi. Csaknem állandóan jelszavai voltak: Ha szabadok akarunk lenni, legyünk egymással igazságosak. Ha igazságot akarunk felülről, igazságosnak kell lennünk alá felé is. Az 1939-40-diki országgyűléskor már általánosan elismert vezére volt az országgyűlésnek. Egyszerű polgár volt, a legbölcsebb értelemmel és a legnemesebb lélekkel megáldva. Uralkodó érzése az erkölcsi erőbe vetett hite volt.

„Tudok én küzdeni remény nélkül is – mondja –, …csüggedést nem ismertem soha.” (Wlassics Gyula)

…1845-ben egy újságcikk így írt róla:

„Deák Ferenc állt most fel. S miként egykor a zajló tenger dagálya, mély csendre csillapult a közönség zsibongása a nagy Mestertől jött első jelre. S ő szólt. Először halkan, majd hangosabban, s mintha nyelve parancsot venne lelkétől, magára ölté a kebel érzeményeinek minden egyes hullámverését s leszegezett, elragadott, gondolkodóvá tőn vagy érzelmekre izgata, a mint szólója parancsolá. A mikor beszél teljesen az a benyomás, hogy a nemzet szól. Nála az érvelés anyagát és eszközeit a legbámulatosabb logika állítja csatarendbe. Kerülte a dagályt és megvetette a színpadi hatáskeresést. Meggyőzni akart, ezért oly egyszerű és világos. Nem áradozó, nem bőbeszédű… az ügyet tekintette elsőnek, nem a szónoklatot. Beszédeit hatalmas pillérek; gondolatgazdagságuk, bölcsességük időtlen időkig díszhelyen tartják a magyar irodalomtörténetben.”

„Az élő világosság forrása ő, a melyhez közel lenni jó és kellemes.” (Carlyle)

Szemelvények Deák Ferenc beszédeiből

„A jobbágyoknak személy- és vagyonbeli bátorságáról.” – 1833. 06. 15.

Van egy törvény, mely minden polgári törvények fölött örök és változhatatlan, melyet a világ kezdetétől ennyi századokon keresztül semmi álokoskodás sarkaiból ki nem forgatott, semmi hatalom és erőszak el nem nyomhatott; egy olyan törvény, melynek legkisebb sértését keserű bosszúállás követte mindenkor; egy olyan törvény, melyet az alkotó minden jobb ember szívébe vésett, mely nélkül írott törvény igazságos és boldogító nem lehet, és ez: a természetnek szeghetetlen szent törvénye. Ezen törvény parancsolja, hogy minden ember személye sérthetetlen legyen;…” (részlet)

„A vallás ügyében.” – 1833. 07. 13.

„Súlyos átok gyanánt nyomja nemzetünket a hajdan korból, úgy látszik, örökségül reánk szállott irigy viszálkodásnak minden közbizodalmat elfojtó indulatja. Sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat; de az irigy sors megtagadta tőlünk legszebb áldását, a közértelmet és egyetértést, talán azért, hogy a magyar nemzet soha virágzó nagyságra ne emelkedhessék, soha igazán szabad és független ne lehessen. Nem is a külső erőszak fog egykor minket elnyomni, hanem belső egyenetlenség, mely a közerőt és közlelkesedést kifejleni nem engedi, s polgári szabadságunk éltető gyökerein rágódva, dúlja fel végre nemzeti létünket; mert íme most is a legszentebb tárgy, a vallásnak és lélekismeret szabadságának tárgya, boldogító áldások helyett, a visszavonás és indulatos gyűlölség magvait szórta el közöttünk.” (részlet)

„A jobbágyok örökváltságáról.” – 1834. 11. 10.

„Van igenis a nép szívében egy édes ösztön, mely bár századokig szunnyadozott, de örökre kialudni nem fog, s ezen édes ösztön: a törvényes szabadság vágya és érzete. Nem lehet ezen ösztönt gátló törvényekkel elfojtani, mert féktelen rohanása, gátokat rontva, kártékony lehetne. De hatalmunkban áll azt hasznos törvények által a legnemesebb czélra, hazánk nagyságának emelésére, s a nemzeti szorgalom és erő kifejtésére vezényelni.” ( részlet)

„Az l861-dik évi első fölirat. – 1861. 05. 18.

„Alkotmányt nekünk is akarnak adni, de nem azt, a mit tőlünk hatalommal elvettek, hanem egy másikat, újat, idegenszerűt, darabját azon közös alkotmánynak, melyet az egész birodalomra készítettek. De nekünk adott alkotmány nem kell; (Általános helyeslés.) mi visszaköveteljük ősi alkotmányunkat, mely nem volt ajándék, hanem kölcsönös szerződések által állapíttatott meg s a nemzet életéből fejlett ki; azon alkotmányt, melyet időnkint a kor kívánataihoz mi magunk alkalmaztunk, s mi magunk akarunk ezentúl is alkalmazni; azon alkotmányt, melynek alapelveit századok szentesítették. Mellettünk jog és törvény állanak és a szerződések szentsége, ellenünk az anyagi erő. (Úgy van!)

Majd így folytatja: „A közelebb lefolyt tizenkét esztendő súlyos szenvedések kora volt reánk nézve. Ősi alkotmányunk eltöröltetett, s a korlátlan hatalom idegen rendszere nehezedett reánk. És e nyomasztó rendszert még súlyosabbá tették azok, kik azt ellenséges indulattal, korlátolt felfogással s gyakran rossz akarattal kezelték. Bűn volt előttük a szabadság érzete, bűn volt ragaszkodásunk nemzetiségünkhöz, bűn volt még a legtisztább honszeretet is. Országunk erejét kimerítették, a nemzet vagyonát jogtalanul elidegenítették, nemzetiségünket üldözés tárgyává tették. Minden nap új szenvedést hozott, minden új szenvedés egy gyökerét szakasztotta el keblünkben a hitnek és bizalomnak.” (Úgy van!)

Majd így folytatja: „Oly időben, midőn e méltatlan szenvedések özöne minden honfikeblet fellázított, s a feldúlt bizalom helyébe gyanakodás, sőt talán gyűlölség lépett, könnyebb a merészség politikáját követni, mint az óvatosságét. Ilyenkor a keserűség szava minden kebelben visszhangra talál, s a felzúdult szenvedély örömestebb hallgat a merész tanácsra, mint az óvatosság intő szavára. Izgatott időben könnyebb az indulatok árját követni, mint azt a hon érdekében csillapítani. A ki ellenben a hon erejét a helyzet veszélyeihez mérve azon meggyőződésre jutott, hogy több óvatosságra van szükség, mint merészségre, s el van határozva a türelmet vesztett kedélyek ingerültségével szemben szilárdság mellett óvatosságra is tanácsolni, gyakran kiteszi magát félreértéseknek, sőt talán gyanúsításoknak is, miket eltűrni csak azért, hogy a haza ne szenvedjen, lelki erőt kíván s politikai bátorságot. (Helyeslés.) Az óvatosság, még ha túlzott volna is, mindig figyelmet érdemel, mert a túlzott merészség több kárt okozhat, mint a túlzott óvatosság.”

A beszéd befejezése:

„Tisztelem én a közvélemény hatalmát, s tudom, hogy az olyan hatalom, mely vagy elsodor, vagy eltipor. De tudom azt is, hogy izgatott időkben gyakran nehéz elhatározni, mi a valóságos közvélemény, mert minden ember hajlandó közvéleménynek tekinteni azt, a mit maga óhajt, s több ízben tapasztaltam, hogy nem a leghangzatosabb szó volt a valóságos közvélemény. De van egy hű barátom, kinek szava még a közvélemény szavánál is fontosabb előttem, kivel én soha nem alkuszom, mert parancsát szentnek tartom, s kinek neheztelését magamra nézve a legsúlyosabb csapásnak tekinteném, és ezen hű barátom: önlelkiismeretem. Ennek parancsát követtem most is, midőn nyíltan, határozottan s tartózkodás nélkül jelentettem ki meggyőződésemet; a tisztelt ház határozni fog belátása szerint, én teljesítettem kötelességemet. Nincs egyéb hátra, mint benyújtanom az általam indítványozott javaslatot, mit ezennel teljesítek. (Szűnni nem akaró zajos éljenzés.)” - (részlet)

A Deák Ferenc portré és szemelvények forrása: Magyar Remekírók 18. kötet – Deák Ferencz munkáiból. /Franklin Társulat – 1906/

Sajtó alá rendezte, és bevezetéssel ellátta Wlassics Gyula (1852 – 1937), aki az uralkodótól bárói címet kapott /1916/; vallás- és közoktatási miniszter is volt.

Mire tanít a történelem?

A továbbiakban Vígh Árpád Retorika és történelem című könyvében – Gondolat, 1981 – „A szónoki gyakorlat politikai függősége”, valamint „A két retorika váltakozása” fejezetekben írtak lényegét próbálom bemutatni. (Olvasni érdemesebb!)

A kezdetben kialakult szónoki beszéd, „a helyes beszéd” a tartalomra, a mondanivalóra, a gondolatok elrendezésére (diszpozíció) helyezte a hangsúlyt. A nyelvi kifejezés módja prózai. Erénye az érthetőség, világosság; döntő a mondanivaló. A beszéd célja: meggyőzés, rábeszélés. Elsősorban az értelemre kívánt hatni.

Példák: Lásd Deák Ferenc beszédrészletei!

Gorgiász működése nyomán már az ókorban hódított az „ékesszóló” (elokúció) beszéd. Emelkedett stílust valósított meg, ami szinte már a poétikával vetekedett. A nyelvi kifejezés, a forma (a szép szavak) vált elsődlegessé a mondanivalóval szemben. A beszéd célja: az ékesszólás maga, a gyönyörködtetés. Elsősorban az érzelmekre kívánt hatni.

Egy példa: Verssor Horatius „A falusi élet dicsérete című költeményéből. „S ha az ősz a táj fölé emelte már szelíd almákkal ékes homlokát,…” – egy egyszerű tényről szól: Megjött az ősz, ám a kifejezés szépsége a mennyekben jár.

A történelem során egy adott államban, attól függően, hogy demokrácia vagy zsarnokság működött, a retorikai beszéd két fő típusa váltakozott egymással. A demokrácia igényli a tartalmas mondanivalót, gondolatokat, míg a zsarnokság nem tűri azokat; uralkodó lesz az ékesszólás, komolyabb tartalom nélkül. Természetesen nem lehet abszolutizálni sem a hatalom működését, sem a beszédtípusokat. Demokráciában is vannak a zsarnokságra jellemző megnyilvánulások, működések és fordítva. Ugyanez a helyzet a két beszédtípus esetében.

Az ókortól napjainkig lényeges változás, fejlődés nem történt, bár minden korban foglalkoztak a retorika elméleti kérdéseivel; nemcsak a retorikusok, hanem írók, gondolkodók, filozófusok stb.

Az egyházi retorika (homiletika) viszonylagos függetlensége révén a saját útját járta. (Homiletika – görög szó – egyházi ékesszólás; az egyházi beszéd elmélete és története.) A hitéletben meglevő eleven és élő gyakorlat igényelte az elméleti kérdésekkel való foglalkozást.

Hazánkban a retorika a XIX. század első évtizedeiben indul fejlődésnek, előzményeit megtaláljuk a XVI. században: iskolákban, kollégiumokban – latin nyelven. Napjainkban ismét felmerül a retorika korszerűsítésének igénye, mivel egyre több tudományág vizsgálja annak kérdésköreit, döntően a kommunikációelmélet.

Néhány oldalon keresztül a retorika keletkezéséről, magáról az elméletről, az ókor híres szónokairól, valamint rövid szemelvényrészletek bemutatásával próbáltam meg érzékeltetni a retorika aranykorát. Azóta nagyot változott a világ. A könyvnyomtatás, a rádió, a televízió, a számítógép, az internet, az információ- és kommunikációelméletek – jobban, mint bármilyen retorika –, át- meg átszövik az emberi lét minden területét. A retorika kicsit háttérbe szorult, ám létezik.

Németh László írta: „Az élet emberi kapcsolatokban lélegzik.” Ez azt is jelenti, hogy az emberi kapcsolatok alapja a beszéd, az élőbeszéd. S aki ezt nyilvánosság előtt teszi – elsősorban a közélet szereplője – napjainkban és a jövőben sem nélkülözheti a retorikát: „a nyilvános beszéd gyakorlati tudományát.”

Nem lehet cél európai, országos hírű szónokká képezni magunkat, ahhoz tehetség is kell és még valami: rengeteg idő a tanulmányokra, gyakorlatokra.

Alapvető és elérendő cél:

HELYESEN ÍRNI, ÉRTHETŐEN BESZÉLNI – édes anyanyelvünkön.

FIGYELEM!

A 01 – 25 sorszám alatti gyakorlatok saját hangom felvételei (kivéve a rádiófelvételeket),

míg az A – U betűk alatti gyakorlatok egy kedves ismerősöm előadásában hallhatók. Az összehasonlítás során mindenki tapasztalhatja, hogy az ő hangja lényegesen magasabb beszédkultúrát valósít meg.

« vissza – a Tartalomjegyzékhez!

Beszédkultúra

Amit a hangadásról tudni kell.

A tüdőből kiáramló levegő a gégefőben levő hangszalagokat rezgésbe hozza. Ez a hang keletkezésének forrása. Ezt nevezzük zöngének; ez a magánhangzók és a zöngés mássalhangzók alapanyaga. Ha a szájüreg nagyságát, alakját változtatjuk, a zönge magánhangzóvá alakul át. Ezt a hangot a szájüreg (ideértve a garat- és orrüreget is) felerősíti, hallhatóvá teszi (ugyanez történik a hegedű hangszekrényében is). A hangot leírva kapjuk a betűt.

A mássalhangzók képzése ettől eltérő. Ezek a szájüreg különböző helyein úgy keletkeznek, hogy a kiáramló levegő útjába akadály gördül. A zöngétlen mássalhangzók valójában zörejből keletkeznek.

Hangszalagállások megnevezése:

1. Légző állás: a kannaporcok 50-60 fokos szöget zárnak be.

2. Fúvó állás: zöngétlen hangok képzése, 30 fokos szög.

3. H-állás: csak ezt a hangot képezzük vele, 10fok.

4. Zárállás: a hangszalagok zárt alkotnak, csak a kannaporcok húzódnak szét. 0 fok.

5. Zöngeállás: a kiáramló levegő felfelé mozgatja a hangszalagokat, zöngét hoznak létre.

6. Suttogó állás: hangszalagok és kannaporcok nagyjából összesimulnak.

Forrás: nyelveszet.faliujsag.hu/szigorlat/a3.doc

A beszédhangok képzésében – a gége izmain és hangszalagokon kívül – részt vesznek: a rekesz-, a has- és bordaközi izmok (Lásd „Beszédlégzés” című résznél írtakat!), döntően a nyelv, továbbá az ajkak, a lágy szájpad és a garat izomzata.

A beszédkultúra alapjai, avagy mikor beszélünk tisztán, jól érthetően- és hallhatóan?

Három alapvetően fontos feltétel van.

1./ A magán- és mássalhangzók helyes képzése. A helyes képzés az az alap, amelyre a művelt beszédkultúra épül. (Ha valakinek valamely hangzóval kiejtési gondjai vannak, Montagh Imre könyveiben talál útbaigazítást és gyakorlatokat.)

2./ A „nyitott szájjal” való beszéd. Ez a legfontosabb a magyarban. (Az angol a foga között beszél, a francia az orrüreget is erőteljesen használja.) A nyitott száj a beszéd során »állejtéssel« jön létre, mely az alsó állkapocs laza ejtését jelenti. Az ejtés legnagyobb az „á”, a legkisebb az „i” magánhangzónál.

3./ A rezonancia. A nyitott száj teszi lehetővé, hogy a szájüregben gazdag rezonancia jöjjön létre. (Zümmögjünk csukott szájjal és zárt fogsorral! Halkan, majd minél erősebben. Érezni kell, hogy a hanghullámok rezegtetik az ajkakat, az alsó és felső fogsort; a hanghullámok eljutnak az orr-, koponya- és mellüreg felső részeibe is.)

(rezonancia – fizika: együttrezgés; zene: erősítő, gazdagító együttrezgés az alaphangban vagy a felhangokban)

S ami még fontos: Teremben, szabadban előadást, beszédet, szónoklatot tartani – mikrofon nélkül – hangtámasz birtokában lehet csak igazán.

Hangzóink képzése, ejtése

A magyarban valamennyi magánhangzót teljes értékűen hangoztatjuk. A magánhangzókat „NYILT SZÁJÜREGGEL” és ajkakkal, valamint a hangszalagok együttes működésével képezzük. A magánhangzók ejtése mindig tiszta legyen, akár az énekhangé. A rövid magánhangzók rövidek, a hosszúak pedig hosszúak legyenek.

Az ajkak helyzete a magánhangzók képzésekor:

Gyakorlat a lusta ajakizom megmozgatására: így-úgy-így-úgy-így-úgy – ötvenszer. Montagh Imre gyakorlata. Hallgassuk meg!

(A tempó először lassú, gyorsabb, majd még gyorsabb.)

A mássalhangzók képzése, ejtése.

A mássalhangzók hangszalagrezgéssel vagy anélkül ejtett akadályhangok. Mássalhangzóink általában párt alkotnak, mert képzési módjuk és helyük megegyezik, de a hangszalagok működése tekintetében különböznek. A zöngés mássalhangzók képzésekor a hangszalagok rezegnek, ezek zenei hangok; a zöngétlenek képzésekor nem, ezek valójában zörejek. Hangképzéskor a nyelv helyzete és mozgása a rezonanciatér alakját és nagyságát változtatja meg.

A nyelv állása a szájüregben különféle magán- és mássalhangzók képzésekor:

Az sz, z, c, s, zs, cs, és az r (pergőhang) képzése, ejtése igényli a legtöbb figyelmet és gyakorlást. (Aki igényli, gyakorlatok Montagh Imre könyveiben találhatók!)

A hangzósság, avagy mikor beszélünk jól hallhatóan?

A válasz igen rövid: Ha hangunk „elöl” szól. Ennek előfeltétele a gazdag rezonancia megteremtése. A gazdag rezonancia kizárólag nyílt szájüreggel érhető el. Százszor sem árt ismételni, hogy a magyar „NYITOTT SZÁJJAL” beszél. A jó hangzás, a jól hallhatóság érdekében pusztán a hangerőt megemelni káros a hangképző szervekre. Káros továbbá a cigaretta, az alkohol, a túl forró, a túl hideg folyadékok fogyasztása.

Mikor szól elöl a hang?

Akkor, ha minél inkább a szájüreg elején távozik. Mint tudjuk a hang a hangszalagok rezgése által a gégében keletkezik. A szájüreg mint erősítő szerepel. Végül a hang a szájüreg elülső részén, az ajkaknál távozik. Már régen megállapították, hogy a magyar hangzók hangzóssági sorrendje a következő:

A legerősebbektől a leggyengébbek felé haladva:

magánhangzóknál: á a e é o ó ö ő i í u ú ü ű

mássalhangzóknál: l r j m n ny v z zs b g d f sz s t k p

A legnagyobb szájüreggel az á-t, a legkisebb szájüreggel az ű-t képezzük. Legjobban és legmesszebbre tehát az „á” magánhangzó hallatszik.

A hangzósság egyenesen arányos a szájüreg nagyságával.

A magánhangzók képzésére hatnak a mássalhangzók, legjobban az „m”.

Az „m” mássalhangzót két ajakkal képezzük. Ejtsük ki az „á”-t – hátul szól. Ejtsük ki a máj szót – elöl szól. Gyakorlatok végzésével „előrébb lehet hozni a hangot”, ezáltal jobban hangzóvá, hallhatóvá lehet tenni beszédünket.

Gyakorlatok.

má-má-má ma-ma-ma me-me-me mé-mé-mé….

o ö i u ü – minden magánhangzóval.

ná-ná-ná na-na-na ne-ne-ne né-né-né…

o ö i u ü – minden magánhangzóval (Montagh Imre gyakorlatai)

A hangindításról

Levegővétel után indítjuk el a beszédet. Ez az indítás lehet:

a/ Kemény – a feszesen zárt hangszalagokat a levegő erős nyomása hirtelen nyitja, kattanásszerű zörej kíséretében; nemcsak az indítás, hanem a beszéd is kattogóvá válik, amit erősít a szótagok kezdő hangsúlya. Ez káros a hangképző szervekre, mert túlterheli a gégeizmokat, hamar elfáradunk; huzamosabb időn keresztül kifejezetten megerőltető, hiszen a megemelt nyomás miatt a gégefő feszített állapotban van, ez pedig nem természetes helyzet.

Gyakorlat. Petőfi Sándor „Nemzeti dal” első versszakának elmondása, szavalása erős hangon. Kemény hangindítást kíván a parancsoló mondat kiejtése, katonai vezényszavak stb.

b/ Lágy – a levegő nyomása nem nagy, a gégeizmok nem erőlködnek, mert a hangadás akkor történik, amikor már áramlik a levegő, a hangzás kellemesebb, természetesen a beszéd is; hosszú időn át sem megerőltető, nincs feszített helyzet, ez a természetes; sokkal nehezebb megvalósítani, mint a „kemény” hangot.

Gyakorlat. Arany János „A walesi bárdok” című balladájának következő két sora nem is adható elő másképpen, csak lágyan: „Ah! Lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé” – a 34 hangzóból csupán 6 zöngétlen és az „l” mássalhangzók is segítik a lágy hangzást.

Néhány szó a gyakorlásról.

A gyakorlatok célja:

Ø a megfelelően nagy szájüreg elérése

Ø az állejtés helyes elsajátítása

Ø az ajakmozgások javítása, a hangzósság javítása

Állva gyakoroljunk! Lépj a gyakorlás szóhoz! Kezdetben ne siessünk, később lesznek tempógyakorlatok is. A gyakorlatok végzése mindenkinél a saját középfekvésben történjen! Lépj a hangfekvés szóhoz! Törekedjünk a természetességre! Elsősorban a saját beszédtempónkban gyakoroljunk! Kiejtésünk nem sértheti az artikulációs szabályokat! Hadarni, hangot kihagyni, átugrani, lenyelni sem szó közben, sem szó végén, sem szavak között nem lehet.

artikuláció – latin szó – a hangok képzésének és kiejtésének a módja, szabályainak összessége

Egy alapvetően fontos gyakorlat.

Talán nem szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy mennyivel szebb, igényesebb a másodikként elhangzó versmondás; amíg az első megoldás monoton, valójában igénytelen felolvasás, addig a második példában úgy a tempó, mint a hangsúlyozás emeli a beszéd, a versmondás szépségét. Még jobban érzékelhető a különbség, ha a második példa után hallgatjuk meg az elsőt.

Egy másik gyakorlat. – „Erdő mező virágai” című könyvben írt virágnevek. Ügyeljünk a pontos kiejtésre! Légzéstechnikai gyakorlatként 2 majd 1 levegővételre mondjuk, oszloponként lefele haladva.

A gyakorlat alkalmas még a gyors és pontos olvasásra; fokozott figyelmet, önfegyelmet követel tőlünk. A tempó fokozása során az artikulációs szabályokat megsérteni nem szabad!

A harmadik oszlopban írt virágneveket halljuk, két levegővételre, közepesnek mondható tempóban.

Ami nem sikerül először sikerülni fog másodszor!

Nyelvgyötrők

Kezdetben lassan mondjuk őket, majd egyre gyorsabban; a kiejtési szabályok nem sérülhetnek!

Nem minden fajta tarka szarka farka tarka-barka, hanem csak a tarka szarka farka tarka-barka.

Jó nyár jár rája, jó nyár jár rája, jó nyár jár rája... (…= többször kell ismételni!)

Abroncsroncsból roncs abroncsba, abroncsroncsból roncs abroncsba...

Csinos csíkos cinkcsészében cukros csirkecomb. – többször is...

Cseresznyemag meg meggymag, cseresznyemag meg meggymag...

Két pék két szép képet kér. Két pék két szép képet kér.

Gyere Gyuri Győrbe, győri gyufagyárba, gyorsan gyújtsunk gyertyát győri gyufagyárban gyártott gyufával.

Kilenc öles köles kazal, kilenc öles köles kazal...

A papagáj mamája nem a mama papagája. A maga papagája nem a mama papagája? A mama papagáját vagy a papa papagáját?

Öt török öt görögöt dögönyöz örökös örömök közt. Föld bömböl, döbörög, ördögökhöz könyörög.

Két pap kék pap, két pap kék pap, két pap, kék pap...

Puha papucs pápuáknak, puha papucs pápuáknak, puha papucs pápuáknak...

Az ipafai papnak papi fapipája van, tehát az ipafai pap papi fapipája ipafai papi fapipa.

Sárga bögre, görbe bögre; sárga bögre, görbe bögre...

Minden olyan belső, amelynek belseje van, éppen olyan külső, mint amilyen belső az a külső, amelynek külseje van.

Vasmag meg mágnesvas; vasmag meg mágnesvas; vasmag meg mágnesvas…

Mit sütsz kis Szűcs? Tán sós húst sütsz, kis Szűcs?

Nincsen olyan szépen szóló szép sípszó, mint a szászsebesi szépen szóló szép sípszó.

Elöl kopasz, okos kopasz; hátul kopasz, ravasz kopasz; felül kopasz, koros kopasz. (népi közmondás)

Ádám bátyám pávát látván, száját tátván, lábát rázván, pávává vált.

(Nagy állejtéssel!)

(Bárhogy vigyáztam, mégis előfordult két baki.)

Egy eszperente lecke:

Emberek kedvenc eledele. Kereskedelemben keskeny szegletes szeletekben megveheted. Telente kenyeredre nehezen kenheted. Melegben fejedre nem teheted.

(A vaj.) – Tempót fokozni! «vissza a Tartalomjegyzékhez!

Itt és most javasolom elolvasni Luciano címszónál írtakat a 46. oldalon!

(Ctrl + klikk)

Egy kis fizika

Amit a hangról még tudni kell.

Minden hang négy alapvető fizikai tulajdonsággal rendelkezik: hangmagasság, hangszín, hangerő, időtartam.

1./ A hangmagasság. Fizikai törvényszerűség, hogy a rövid hangszalag magas (női) a hosszabb hangszalag mélyebb (férfi) hangot eredményez. (Gondoljunk a zongora húrjaira!) Mindenki által ismert, hogy az énekhang terjedelme (fekvése) nőknél: szoprán, mezzoszoprán, alt; férfiaknál: tenor, bariton, basszus elnevezésekkel szerepel.

Az emberi beszéd hangfekvéseit általában három részre osztják, ezt láthatjuk a következő ábrán: »hangfekvés«

magas

középső

mély

Az egyes hangfekvések között nincs éles határ. A középsőt tartják az indulatmentes beszéd hangfekvésének, melytől értelmi, érzelmi okból el lehet térni.

A kijelentő mondatokat középső, a felszólító, parancsoló mondatokat magas hangfekvésben mondjuk. Általában hangfekvés változtatást alkalmazunk közbevetésnél, idézésnél, például

M: „Még kér a nép, most adjatok neki!”

K: figyelmeztette Petőfi az urakat.

M:

«vissza a hangfekvés szóhoz

2./A hangszín. A fehér fény hét színre bontható. Az emberi hang is összetett jelenség: alaphang- és felhangok száma, ereje határozza meg, de függ a szájüreg alakjától, a gégefő felépítésétől stb. Már születéskor eldől, hogy valakinek a hangja alapvetően szép, csúnya, erős, gyenge, kemény vagy lágy lesz.

A hangképző szervek felépítésükben minden embernél azonosak, a hangszín mégis „egyedi”, akár az ujjlenyomat, nincs két egyforma hangszín, tehát „személyiségjegy.” Bárki tapasztalhatta, hogy barátját, munkatársát – ha nem is látja – azonnal felismeri hangjáról.

A hangszín váltása a szónoki beszédben, illetve előadás során az érzelmi aláfestést szolgálja. Erős illetve halk hangon mindenki tud beszélni, de a hangszín váltásait már kevesen tudják alkalmazni.

Elsősorban azért, mert a hangszín váltása sokkal bonyolultabb gégeműködést, hangképzést igényel, s természetesen rengeteg gyakorlást. Versmondóknál, színészeknél kötelező. Bizonyságul rádióban, televízióban hallgassunk meg vers- illetve mesemondókat! (Idézőjelben mondva „Nyíljon ki a fülünk!”)

A hangszín váltásaival általában együtt járnak a hangmagassági, hangerősségi, sőt tempóeltérések is. Általában az öröm érzései világosabb, a bánat és a fájdalom érzései sötétebb, komorabb hangszínekben nyilvánulnak meg, még a hétköznapi beszédben is. A hangszínnel bánni, tudatosan alkalmazni váltásait, igen sok gyakorlással jár, és még további ismeretek elsajátításával, ezért mellőzzük, úgyszintén a gyakorlatokat.

Az elmondottak tanulmányozására hallgassuk meg Szabó Gyula – a nemzet színésze – két mesemondását! Ne próbálja senki utánozni! Lehetetlen!

Nem csak gyermeknek, hanem felnőttnek is különleges élmény a hangszín váltásait megvalósító mesemondás. Először „A rátóti csikótojás”, majd a „Hetet egy csapásra című mesét hallgathatjuk, tanulmányozhatjuk.

A H_gyakorlatban ezúttal én mondok egy meserészletet, ahol azt tapasztalhatjuk, hogy a mesélő kizárólag a helyes olvasásra, a hangsúlyozásra ügyel. A különbség ÓRIÁSI!

Az érdekesség kedvéért hallgassunk bele Gálvölgyi Jánosnak egy „Ki mit tud?”-on elhangzott, és színészek hangját utánozó műsorába, melyet a televízió adásából vettem fel. Először Szilágyi Tibor színművész hangját halljuk, majd Gábor Miklósét, Mensáros Lászlóét, Latinovits Zoltánét, végül ismét Szilágyi Tiborét.

3./ A hangerő. A zeneelmélet a „hangerő” tanánál azt mondja: egy hang önmagában sem halk, sem erős nem lehet, csak egy másik hanghoz viszonyítva mondhatjuk, hogy halkabb, erősebb. Zenében a hangerő a három ppp-től (p = piano – a lehető leghalkabban)a három fff-ig (f = forte – a lehető legerősebben) terjedhet.

Ugyanerre képes az emberi hang, ahol a leghalkabbat suttogásnak, a legerősebbet ordításnak nevezhetjük. Más hangerőt kíván egy bizalmas közlés és más hangerőt egy katonai vezényszó. A zenében jelek sokfélesége írja elő az előadóművész számára a hangerő váltásait, míg az emberi beszédben kizárólag a beszélő határozza meg azt, de befolyásolja az alkalom, a helyzet, a mondanivaló tartalma stb.

Gyakorlatok.

A/ Szavaljuk /mondjuk el/ el halkan, középerősen, majd erős hangon Móra Ferenc Zengő ABC című versét!

B/ Erős hangon kezdjük, sőt fokozzuk a hangerőt a következő, harcra buzdító soroknál: „Mellemben ezer szív ágaskodik. Fel, lobogók az ellenségre rá! Bátorságnak szép ősigéje Szent György tüzes sárkányok lelkét add belénk! Gyerünk! A győzelem ül sisakunkon.”

(William Shakespeare: III. Richárd V. felvonás 3. szín – fordította Vas István)

C/ Adjuk elő az alábbi szöveget, mint utcai újságárus (rikkancs hangon). A hangerő még erősebb, mint az előbb, úgyszintén a nyomás a gégefőben. A hang kellemetlenül éles, a valóságban préselt, igen erőltetett.

A Hírlap a Hírlap! Megjelent az Esti Hírlap! Válságban a kormány! Lemondott a pénzügyminiszter!

Nem vitatható, hogy a második példa valósítja meg jobban a préselt hangot, míg az első erőltetett és rekedt hangot produkál.

D/ S van-e még ettől feljebb? Igen. A bohóc. Figyeljük meg hangképzési „produkcióját!”

Az időtartam

Magánhangzóink időtartama – fizikai értelemben – mérhetők. Rövidek, illetve hosszúak, de nem úgy, mint a Morse-jelek. Amíg a Morse-jelek időtartama „állandó”, az emberi beszédben a szótagok időtartama változó.

Alapvető szabály, hogy

Az időtartamot illetően a rövid szótag háromféle is lehet, ejtsük is ki: pl. bán, bánt, bántsd.

A példák alapján tapasztalhatjuk, hogy a rövid és hosszú szótagok időtartama nem „abszolút” értékű, mert akkor az élőbeszéd gépies lenne, akár a Morse-jelek kattogása. Szerencsére nem így van. A rövid és hosszú szótagok váltakozása, valamint a szótagok relatív időtartama eredményezi a beszéd ritmusát.

A ritmus (rythmus – görög szó) – időbeli jelenségben megnyilvánuló szabályos váltakozás, írja a Magyar értelmező kéziszótár. A ritmus a hangoknak egymáshoz való időértékviszonyát is jelenti. A ritmus a zene egyik legfontosabb eleme. Ritmusa van számos jelenségnek, pl. a szív verésének, a katonák menetelésének; számos természeti jelenségnek, természetesen a versnek és a beszédnek is.

A szó görög eredetű, a rhein – folyni igéből származik; jelenti azt is lüktetés, hullámzás. A magyar beszéd kedvez a ritmusnak, de egyre kevésbé élünk vele. Óvodáskorban még igen, pl. „Mátra alján, falu szélén / lakik az én öreg néném. Melegszívű, dolgos, derék. / tőle tudom ezt a mesét.” (Ne csak olvassuk!)

«vissza a Tartalomjegyzékhez!

A mondatok kiejtése

A mondatok kiejtése további ismeretek elsajátítását és főként gyakorlatok végzését követeli meg tőlünk. A gyakorlatokat most már légzéstechnikával illik végrehajtani. Ezeket az ismereteket a szakkönyvek »mondatfonetikai eszközöknek« (Továbbiakban: ME) nevezik. (fonetika – az emberi hangok sajátosságaival foglalkozó tudományág.) Mondják még a „beszéd modulációi”-nak, legtöbbször egyszerűen csak váltásnak. (moduláció – változtatja a beszédben a hangerőt, a tempót, a hanglejtést stb.)

Ismereteink címszavai: hanglejtés (dallam); hangsúly, hangsúlyozás; a hangszín; a tempó; a szünetek. A felsoroltak a beszéd folyamán egyidejűleg vannak jelen, elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymásba, összetartozásuk a valóságban megbonthatatlan, mi most mégis külön-külön vizsgáljuk meg tartalmukat.

A ME legfontosabb célja, hogy a hallgató számára biztosítsa és segítse a mondanivaló minél jobb érvényre jutását.

Hanglejtés (dallam)

A hangmagasság változásaira a legtöbb szakkönyv a hanglejtés kifejezést használja. Nevezik még dallamnak, magassági váltásnak is. A beszéd, illetve mondatok elhangzása során tapasztaljuk, hogy az egyes szótagok, szavak más és más magasságon szólalnak meg, akárcsak a zenei hangok.

A különböző hangmagasságokat összekötve dallamívet kapunk. A beszédnek dallama van. Egy mondat a kotta vonalsorain is ábrázolható:

A magyar mondatok

hanglejtése

„általában”

ereszkedő jellegű.

Általános szabály, hogy a mondat végét lezáró pont előtt a hanglejtés mindig esik. Ezzel szemben a vesszőnél (kettőspontnál is) legtöbbször lebegve marad a dallam, a hangmagasság felemelése indokolatlan.

Egy előadás során a hanglejtés változásai élénkítik az előadást, ébren tartják a figyelmet, színezik a mondanivalót. A hanglejtés gyakorlatát mindenkinek magának kell kialakítani, ismeretei, tudása és az irányt mutató szabályok alapján. A hanglejtésre elsősorban az érzelem gyakorol hatást.

A példa átvezet a hangsúlyozás kérdéskörébe, mert hanglejtés, hangsúlyozás szorosan összetartoznak, az alkalmazott hangsúly irányt szab a hanglejtésnek.

A hangsúly, hangsúlyozás

Ezer a szabály. Akinek ideje engedi, nézzen utána az ismereteknek nyelvművelő szakkönyvekben, középiskolai tankönyvben. A MHSZ egyes pontjai is foglalkoznak a kérdéssel. A hangsúly, a hangsúlyozás nagyobb hangerővel kimondott szótagot jelent. A magyarban bármely szó lehet hangsúlyos vagy hangsúlytalan.

A hangsúly lehet: szóhangsúly, szakasz hangsúly, mondathangsúly. Mi a hangsúlyos a mondatban, a beszédben? Ami lényeges, ami fontos, ami új a közlésfolyamatban. Amit egyrészt a nyelvtani szabályok, másrészt, amit a logika és az értelem egysége minősít azzá.

A hétköznapi beszédben is érvényesülnek a hangsúlyviszonyok, de többnyire szabadon és olykor hibásan. A hangsúlyozás szabályait nem lehet előre meghatározni, pontokba foglalni. Legnagyobb mértékben az előadótól függ. Nekünk, magunknak kell eldönteni, hogy mi a hangsúlyos a mondatban és mi nem. Iránytűje a mondat értelme. Minden retorikai szakkönyv „hangsúlyozza”: Aki mindent hangsúlyoz, semmit sem hangsúlyoz.

A hangsúly nem mozog éles határok között. Akkor szép, ha észrevétlen, természetes. Versben, drámai színműben, mesében igen erőteljes lehet, de alig vesszük észre a hírolvasónál, ahol az érzelemmentes tájékoztatás a cél. Figyeljük mg a színész, a versmondó, a hírolvasó hangsúlyozási gyakorlatát! A hangsúlyozás a kiemelés legfontosabb, leggyakoribb eszköze. Domináns elem.

A tempó

tempo – latin szó – jelentése: idő; itt a beszéd sebessége

A tempó az emberi beszéd sebességét, iramát, gyorsaságát jelenti, azt, ami az időben mérhető. A tempó mindaddig fokozható, amíg nem sérti az artikulációs szabályokat, illetve érthetőséget. Az elmúlt század során – nemcsak hazánkban – de számos országban gyorsult a beszédtempó.

A beszéd tempója három tényezőtől függ: a témától, az alkalomtól és az előadótól. (Legnagyobb mértékben az előadótól.) Egy jó előadó az előadás során a tempót is váltogatja. Bizonyos részeket gyorsabban, bizonyos részeket lassabban mond el a kiemelés, a tagolás, vagyis a mondanivaló érvényre juttatása céljából. Alapvető szabály, hogy a fontos mondanivalót lassabban mondjuk, míg a kevésbé fontosat gyorsabban. Szakmabeliek előtt gyorsabb tempót vehetünk, mint általában. A tempó mérsékléséhez járulhat a hangsúlyozás, amely még jobban kiemel.

Általában lassúbb tempót igényel az ünnepélyes alkalom, egy polgári gyászszertartáson mondott beszéd; gyorsabb tempót egy mese, még gyorsabbat a hírek beolvasása; igen gyors a tempó a reklámszövegeknél. A leggyorsabb talán a sportriporter beszédtempója egy izgalmas verseny közvetítésekor. Egy jó tanács: Hadarás ellen a szándékosan lassú tempóra vett felolvasás javasolt.

Gyakorlatok.

Lépések a gyakorlatokhoz:

„Erdő-mező virágai” gyakorlat «erdő_mező

Bővülő mondatszerkezet «bővülő

Nyelvgyötrők «nyelvgyötrő

12_ünnepi beszéd

Amíg az ünnepi beszéd – és mint hallani fogjuk: az egyházi beszéd – tempója lassúbb, addig az első példában a hírolvasó rohan, majd hogy nem hadar, ami a hír felfogását, megértését nehezíti. A második példa is gyors tempót valósít meg, ennek ellenére a hallgatónak ez a tempó a jobb.

Kétségtelen, hogy napjainkban nemcsak a beszéd, hanem az élet minden területén felgyorsult a tempó, gyorsabban élünk, ezért aztán nincs idő semmire. Egyre több reklám próbálja mérsékelni az iramot.

Az 1970-es években rendkívül népszerű volt Varga József hírolvasó, tempója lényegesen lassúbb volt. (Sajnos nincs illusztrációm!)

A gyors tempó révén kevésbé érvényesül az értelmi tagolás, melynek a mondatszakaszokban, »a szólamokban« kellene érvényre jutnia. Nem érzékeljük annak határait, de még a vessző, a pont határát sem, amit a hanglejtés is kifejezésre juttathatna, valamint a hosszabb szünet. Egybefolynak a mondatok, s vele a hírek.

Azonos érdeklődésű szakmai hallgatók előtt javasolt az átlagosnál gyorsabb tempó, de híreket milliók hallgatnak; 14 – 94 éves korúak egyaránt.

A gyors tempó egyben gyors levegővételt eredményez. Hallani lehet a hirtelen vett levegő éles áramlását, ami nem szép. (Idősebbek olykor horkantanak.)

S ami még nem szép, sőt tiszteletlen, hogy a riporter szavába vág a riportalany, s fordítva. Ennyire talán nem szerencsés összevágni, összezsúfolni a hanganyagot!

(Ellenérv: ha nincs folyamatosság, a hallgató másik adóra lép, „csavar”.)

Újrahallgatás során figyeljük meg

– a hírolvasó, a riporter, a riportalany hangképzését

– hol tapasztalunk rossz levegővétel helyeket

Utóirat az észrevételekhez:

Könnyű kritizálni, s őszintén megvallom, rengeteget kellene gyakorolnom, hogy elérjem azt a színvonalat, amely itt hallható. Egyetlen mentségem, hogy nem vagyok hírolvasó.

Általában gyors a tempó a reklámokban. Ez gyakran az érthetőség rovására megy.

Igen gyors a gyógyszerreklámok kötelező zárómondata. Ma már ez senkit nem zavar, mert kívülről tudják az óvodások is. Tárgyunkat illetően én a harmadik reklámot helyezem az első helyre.

Sport

Az első példában a felejthetetlen Szepesi Györgyöt hallgathatjuk, aki még a rádiózás hőskorában tudósított a sporteseményekről. Tempója viszonylag nem gyors, de annál érdekfeszítőbb, annál inkább magával ragadó. Egy-egy sporteseményről, versenyről történő közvetítései során a hallgató úgy érezhette magát, mintha a helyszínen lett volna.

A második példában sporthíreket hallunk. Kissé gyors, de azért jól érthető.

Kivételesen és utólag még egy felvételt rögzítettem az MR1 2009. november 16-i műsorából, melynek címe: „Hétköznapi tudomány”

Három férfi és két nő hangját hallhatjuk.

Amit megfigyelhetünk:

A rádió munkatársai nagy gyakorlottsággal beszélnek (hangképzés, hangsúlyozás kifogástalan), míg az interjúalanyok több vonatkozásban elmaradnak mögötte a hangképzés, mondatszakaszok alkotása, szünetek tartásának elmulasztása tekintetében.

Ám ne ítéljünk elhamarkodottan, mert egy-egy spontán megnyilatkozás alkalmával az élőbeszéd nem ügyel a retorika szigorú szabályaira. Előnyben részesíti a tartalom fontosságát. Természetesen nem mindig van ez így.

Aki többet szerepel, jobban ügyel az elhangzó tartalom „köntösére” is.

Itt és most néhány szót kell ejteni a szünetekről. A köznapi beszédben bárhol előfordulhat szünet. Nincs előírás, megkötöttség. Előadás, beszéd tartásakor a különböző időtartamú szüneteknek viszont fontos szerepük van a szöveg kisebb-nagyobb értelmi egységekre tagolásában.

Alapeset: A mondat végén megállunk, levegőt veszünk. Ez egyrészt fizikai kényszerűség, másrészt értelmezési szünet is. Ettől általában rövidebb szünetet tartunk a pontosvesszőnél, s még rövidebb szünetet a vesszőnél. Ha az egyik gondolatról egy másikra térünk át, egy kicsit hosszabb szünetet tartunk, mint pontnál. Ez a figyelemfelkeltő szünet.

Ha valami fontosat akarunk mondani, kiemelni, akkor a beszéd, illetve mondat közben hatásszünetet tartunk. Ez hosszabb, mint az előző.

Alapvető szabály, hogy az értelmileg, logikailag egybetartozó mondatokat, mondatszakaszokat nem szabad levegővétel vagy bármily rövid szünettel megszakítani.

« vissza – a Tartalomjegyzékhez!

A hangtámasz

Felolvasni, előadást, szónoklatot tartani helyes beszédlégzés elsajátításával lehet. Alapvetően kétféle légzést különböztetünk meg:

A mondatok megszólaltatására a kilégzés szolgál. Ez sok levegőt, tartós kilégzést, sőt a levegővel való gazdálkodást kívánja meg tőlünk. A helyes beszédlégzés elsajátítása egyrészt értelmi, másrészt fizikai munkát jelent, melyhez edzett légzőizmok szükségesek.

A rendszeres gyakorlás által megváltoznak az izommozgások, később automatikussá válnak. Ezt kell elérni. Levegővételre általában a szüneteket használjuk fel. A levegővétel alapvetően kétféle:

a/ Alaplevegővétel – általában a mondat végén vesszük, amikor egyébként is szünetet tartunk, kb. 3 liter levegő beszívását jelenti.

b/ Pótlevegővétel – mondatszakaszok határán, közbevetések elején vesszük, ha szükségessé válik, kb. 1 liter levegő beszívását jelenti.

Előfordulhat, hogy akaratunk ellenére váratlanul elfogy a levegőnk. Ez nem más, mint kényszerszünet. Ilyenkor kell „lopott levegőt” venni, mely igen rövid és gyors, ezzel még megmenthető a mondat vagy mondatszakasz értelme. (Olykor énekesek is kénytelenek élni vele.)

A beszédlégzés technikája.

A levegőt nem a „mellkasba” szívjuk be, mint élettani légzéskor, hanem „alulra”. Ez azt jelenti, hogy a levegő beszívásakor először a rekeszizom, s utána rögtön a hasfal mozdul meg (domborul előre). A levegő először a tüdő alsó részébe kerül, melynek hatására az alsó bordaizmok és a mellkas izmai megnyúlnak és folyamatosan még több levegő jut a tüdő felső részeibe.

A több levegő nagyobb nyomást hoz létre. Ez teszi lehetővé, hogy a kilégzésnél a beszéd folyamán – alulról, a rekeszizom és a hasizom segítségével mindig azonos nyomás alatt tudjuk tartani a gégefőt és a hangképző szerveket.

Ez a hangtámasz.

A hangtámasz mindaddig fenntartható, amíg a tüdőben levegő van. Bármennyire is kifújjuk a levegőt tüdőnkből, kb. egy liter mindig marad, különben megszűnne életünk. Politikusok, tanárok, előadók, szónokok, fúvós hangszeren játszók, énekesek – már gyermekkorban – évszázadok óta ezt a légzési technikát alkalmazzák. Úgyszintén a sportolók. Szabálytalan légzéssel nem lehet versenyezni: futni, evezni, úszni stb. A hangképző szervek izmai végső soron gyermekkortól kezdődően edzettek, izmosak.

A helyes hangtámasz megteremtéséhez és fenntartásához elsősorban a rekesz- és hasizmot kell edzeni, különben nem lehet beszédtechnikát tanulni.

Egyszerű légzési gyakorlatok

Cél az izmok megedzése, az automatizmus elérése.

Gyakorlás. Állva gyakoroljunk! A cipősarkak egymástól 8–10 cm-re legyenek egymástól, a lábfejek V alakban, kezek a csípőn, laza testtartás.

A számok másodperceket jelentenek. Belégzéskor a mellkas mozdulatlan maradjon! Gyakorlási idő: 5–10 perc. Kilégzés s, sz, f hangokon. A hangok ejtése nem lehet sö, szö, fö, sem es, esz, ef, hanem s sz f.

Belégzés–Visszatartás–Kilégzés

2-3 2 5

2-3 2 10

2-3 2 20

2-3 2 30

Fischer Sándor gyakorlata

Szöveges légzési gyakorlatok

Egy levegővételre mondjuk!

Az országgyűlés megkezdte a környezetvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitáját.

Akadályos szavak hangoztatása

A nehéz hangképzés lassítja a beszédet, több levegőt fogyasztunk. Később a három sort egy levegővételre is megpróbálhatjuk:

bolondság porckorong maszkmester darázsszárny parancsszó ajánlkozik palackposta ajkbiggyesztve keresztrejtvény kalandfilm kudarcsorozat gerinccsatorna szárnypróbálgatás harangzúgás hangtámasz könnycsatorna

Bővülő mondat

A bővülő mondatot Hernádi Sándor Beszédművelés című könyvében található gyakorlat mintájára alkalmaztam.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közgyűlése a köztisztviselői munka végzésére, munka- és pihenőidejére, illetményrendszerére és juttatásaira vonatkozóan a 8/1993. /II. 24./ számú rendeletet alkotta. (A rendelet helyes ejtése: nyolc per ezerkilencszázkilencvenhárom február huszonnégy.)

A francia bekezdésekben írt mondatszakaszokat egy levegővételre mondjuk, természetesen az artikulációs szabályok megsértése nélkül.

– Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közgyűlése a köztisztviselői munka végzésére

– Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közgyűlése a köztisztviselői munka végzésére, munka- és pihenőidejére

– Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közgyűlése a köztisztviselői munka végzésére, munka- és pihenőidejére, illetményrendszerére és juttatásaira vonatkozóan

– Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közgyűlése a köztisztviselői munka végzésére, munka- és pihenőidejére, illetményrendszerére és juttatásaira vonatkozóan a 8/1993. /II. 24./ számú rendeletet alkotta.

Ha már kellőképpen edzettek beszélő izmaink, és hangtámaszunk bírja a terhelést, tanuljuk meg, és két levegővételre mondjuk el a következő mondatot, mely a nyakatekert népi humor köréből való. (A magyarság néprajza III. kötet – 388. oldal.)

Miképpen a sárga agyag ölelő karjaiból kibontakozó kocsikerék szörnyű nyekergésétől felriasztott lompos juhászkutya bundájába kapaszkodó kullancs kidülledt szemeiből alágördülő könnycseppekben visszatükröződő halavány holdsugártól megvilágított rabló lovagvár felvonóhidjából kiálló vasszögek összetartják annak matériáját és mivoltját, akképpen tartson össze bennünket a barátság. (A vesszőnél levegővétel.)

Egy másik megoldás: akképpen adjon erőt és kitartást nekünk a retorikai tanulmányok szeretete, és a gyakorlatok végzése.

Gyakorlat izmaink fejlesztésére, megedzésére, a gyors, pontos olvasásra. A verset 3 majd 2 levegővételre mondjuk el. Lehetőleg ne hibázzunk!

Nevek

Marci Berci Karcsi Tercsi Ancsa Jancsi Bence Jenci

Ince Vince Lonci Manci Lóri Flóri Frici Franci

Dani Dini Samu Simi Lilla Nelli Ami Imi

Piri Pali Ili Ali Lali Lili Vili Vali

Mári Sári Klári Máli Mici Maca Zoli Záli

Misi Masa Emmi Mimi Tibi Tóbi Tóni Tini - itt a fele!

Ibi Robi Gabi Gizi Rozi Rézi Gazsi Zsiga

Margó Gergő Eszti Kriszta Jóska Pista Böske Miska

Bori Biri Dóri Kari Teri Feri Gyuri Mari

Panni Fanni Muki Miki Sanyi Manyi Vica Viki

Józsi Mózsi Médi Magdi Helga Matyi Tünde Andi

Papp Tibor verse

Fischer Sándor által ajánlott gyakorlat

(Megjegyzés: A versben soronként négy név szerepel, vesszővel elválasztva, de ebben a formában jobban lehet gyakorolni. A gyakorlás fokozott figyelmet és fegyelmet követel.)

Lehet gyakorolni másként is. Montagh Imre a Színházművészeti Főiskola tanára egy hosszú regényt olvasott el állva és fennhangon, hogy „beszédtechnikáját” – hangképzés, kiejtés, mondatfonetikai eszközök, légzéstechnika, hangtámasz – az általa megkövetelt színvonalra emelje.

Jegyzet nélkül is gyakorolható:

Ø hangos számlálás százig (húszanként levegővétel)

Ø egy meg egy az kettő, kettő meg kettő az négy, négy meg négy az nyolc…és így tovább, amíg a levegő tar.

Ø tizenhárom óra az egy óra, tizennégy óra az két óra…

Ø január az első hónap, február a második hónap…

A kilégzés, a beszéd legalább 30 másodpercen keresztül tartson! Színészek 60 másodpercig gyakorolják. Montagh Imre gyakorlatai.

«vissza – a gyakorlás szóhoz!

«vissza a Tartalomjegyzékhez!

A beszéd megírása

Az ókorban élt szónok beszédet írt, megtanulta, majd előadta. Napjainkban nem ír mindenki beszédet. Egy igazi szónok, előadó semmiképp. Van, aki vázlatot készít, s van, aki kis jegyzetlapra felírt vezérszavakból alkot beszédet. Mégis. Egy szónok számára és „számunkra” az írás megkerülhetetlen! Beszámolókat, jelentéseket, előterjesztéseket; ünnep alkalmából beszédeket kell írni, s egyáltalán nem mindegy, milyen tartalommal, milyen színvonalon. Államfők, miniszterek, tudósok, akadémikusok, kutatók is írnak beszédet, és azt elő is adják. Ha nem tudunk az elvárásoknak megfelelően írni, ünnepi beszéd alkalmából „ékesíteni”, akkor nem fogunk tudni a nyilvánosság előtt sem szónoklatot, sem előadást tartani. Ilyenkor a feladat nehezebb, összetettebb. Tapasztalni fogjuk.

Sok mindenről lehetne írni az „írás ürügyén”, most a mondat kerül vizsgálódásunk középpontjába. A mondat, mely a gondolat fáradhatatlan futárja, az értelem gondos őre, az érzelem lelkiismeretes ébresztője, az akarat kovácsolója. A mondat, mely az írás alfája és omegája. Olyan, mint a közigazgatásban az ügyintéző, a képviselő: valós terhek igazi hordozója.

Mindnyájan tudjuk, hogy a beszédet (írásművet), mint egészet, három részre tagoljuk: bevezető rész, főrész, befejező rész. A főrészt fejezetekre, a fejezeteket bekezdésekre, a bekezdéseket mondatokra tagoljuk, melyek a legkisebb egységek, részek. Amikor írunk, gondolatainkat vetjük papírra. Mondatokat fogalmazunk, szerkesztünk. Az egy gondolathoz tartozó mondatokat egy bekezdésbe írjuk. Fontos, hogy mondataink a bekezdésen belül kapcsolódjanak egymáshoz.

A mondat legfontosabb tulajdonsága – nem egyszerűen az általános gyakorlat szerinti megszerkesztettsége – hanem „beszerkesztettsége”. (Bővebben ír erről Deme László a „Szónokok, előadók kézikönyve” című könyv 116–151 oldalakon. Ugyanitt olvashatunk „A kommunikációs alapgörbe” alcím alatt hasznos tudnivalókról.)

Ez azt jelenti, hogy a mondat, túl azon, hogy kapcsolódik az előtte és utána megfogalmazott mondathoz, a bekezdésbe is szorosan kapcsolódik. A bekezdésen keresztül pedig az írásműbe, annak szerves részeként. Így valósul meg rész és egész egysége, összhangja. A jól meg- illetve beszerkesztett mondatok, akár a láncszemek, erősen kapcsolódnak egymáshoz. Ha egy bekezdésből kiemelünk egy-két mondatot, zavar támad a közölni kívánt gondolatban; az összetartozás ereje gyengül, akár szét is szakadhat, a gondolat elvész. (Próbáljuk ki egy újságcikk bekezdésén!)

Vizsgáljuk meg az alábbi viszonylatokat!

1./ író – írásmű – olvasó – Az író az írásmű egészéből kiindulva alkot. Elgondolja a bevezető rész tartalmát, megtervezi a főrész szerkezetének mondanivalóját, majd a befejező részben összefoglal. Ezután kezdi írni a mondatokat, mint az írásmű elemi egységeit.

Az író tevékenységének lényege: egészből részekre bont.

Az olvasó szempontjából ezzel ellentétes irányú folyamat történik. A részekből, vagyis a mondatokból építi fel a bekezdéseket (gondolatokat), majd a bekezdésekből a fejezeteket, illetve főbb részeket, s végül – amikor az utolsó mondatot is elolvasta – veszi birtokba az írásművet mint egészet.

Az olvasó tevékenységének lényege: részekből egészet épít.

2./ szónok – szónoklat (előadás, beszéd) –- hallgató – A hallgató helyzete lényegesen nehezebb, mint az „olvasóé.” Nincs lehetősége visszatérésre, újraolvasásra, ismétlésre. Nincs lehetősége találgatni, mit is akart a szónok ezzel vagy azzal a mondatával közölni. A hallgató az elhangzó beszéd értelmét fogja fel, függetlenül a nyelvtani szabályoktól és az írásjelektől. A hallgató elsősorban a rövidebb mondatokat, illetve egy hosszabb mondat esetén a „tartalmi-logikai-értelmi egységet” alkotó úgynevezett „mondatszakaszokat” tudja azonnal felfogni, megérteni. Retorikai szakkönyvekben ezt „szólam”-nak is nevezik. Egyetlen dolog fontos, mely minden kommunikáció legfőbb célja: a MEGÉRTÉS.

Ezért írja Montaigne, Michel Eyquem (1533. 02. 28. – 1592. 09. 13.) – az esszé irodalmi műfajának megteremtője és első jelentős művelője: „Egy beszéd félig a szónoké, félig a hallgatóé!” Fogadjuk meg jó tanácsát!

A régi nyelvművelés egyik parancsolatja volt a tíz közül:

„Élj nyelvünk gazdagságával!

Hogyan írjunk?

A lehető legjobban! Mindenki úgy, ahogy tud! (Sic!)

A következő oldalon bemutatott táblázat teljes körűen meghatározza a követelményeket. Mit lehet még mondani, ajánlani?

A legfontosabb, hogy a magunk erejéből, a magunk gondolkodása és tudása alapján tegyük. S ahogy múlnak az évek, kötelességünk egyre szebben, jobban, gondosabban, igényesebben, választékosabban, ékesen, ha indokolt… nem sorolom tovább a jelzőket. Kölcsey Ferenc írta a Paraneisses című írásában: „…soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig a lehetségig mívelni kötelesség.”

Magyarul írjunk! Magyarosan, kertelés nélkül! A szószaporítás idegen a magyar néptől. A szószaporítás tudománya a semmitmondás tudománya. Népünk vélekedése szerint: annyi, mint üres szalmát csépelni. Kerüljük az idegen szavakat, a közhelyeket, a szlengeket, a töltelékszavakat! Kerüljük az olyan mondatokat is, melyek úgy kezdődnek: Bizonyára még jó ideig csak… A magyarban a szórend szabad, de ha nem tartunk rendet, az érthetőséget romboljuk, azt, amire törekszünk.

Erről így vélekedik Babits Mihály: „Minden rossz mondat egy törött ablak, melyen át egy rossz gondolatra látni.” Minden mondat – ideértve a szószerkezeteket is – átalakítható, újrafogalmazható, átszerkeszthető, amíg végleges formát nem adunk neki.

Még mindig a mondatnál maradva. Az egyszerű mondat a tömör, míg az összetett mondat a részletező, magyarázó mondanivaló kifejezésére alkalmasabb. Erről a következőképpen ír Kosztolányi Dezső: „Tévedés azt hinni, hogy a rövid mondatok „magyarosabbak” és „természetesebbek. Szerkesztésük válogatja, hogy melyik micsoda.”

Valami más: A hivatali nyelv, stílus, kedvez a „terjengősségnek”, a szavak halmozásának, bonyolult szerkezeteknek. Régóta küzdünk ellene, akárcsak a bürokrácia ellen, ám úgy tűnik, nem eléggé eredményesen, pedig kizárólag rajtunk múlik.

Alkalmazzuk helyesen az írásjeleket! Lásd a magyar helyesírás szabályai 239–275. pontjaiban foglaltakat! Az írásjelek szerepe kettős. A nyelvtani szabályokhoz igazodva alapvető szerepük a mondatok szerkezetének, tagolódásának jelzése, valamint fontos szerepük van az értelmi-érzelmi közlésmódban; utalnak a hanglejtésre, a beszéd szünetfajtáira.

Végül: fontos az írásmű címének megválasztása, mely sokszor az utolsó sorok megírása után dől el. Alcímet is adhatunk. Ismétlés a tudás anyja – tartja a közmondás. Ismétlés céljából kölcsönözzük ki a könyvtárból Szende Aladár A magyar nyelv tankönyve című, középiskolásoknak írt tankönyvét – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993. Egy szónoki beszéd elemzését is megtaláljuk benne.

«vissza – a Tartalomjegyzékhez!

A stílus „A stílus maga az ember.” (Buffon)

Stílus – görög szó – eredetileg az írás, a kifejezés módját jelentette. Ez ma is igaz és az ókori tanács ma is érvényes: „Fordítsd meg gyakran az íróvessződet!” A stílus szó jelentéstartalma napjainkra nagymértékben bővült, de erre most kitérni nem volna célszerű. Általam ajánlott könyv: Szikszainé Nagy Irma „Stilisztika” – Trezor Kiadó, 1994.

Fontosnak tartom az említett könyv számunkra hasznos összefoglalóját a 24. oldalról, ez a következő:

Melyek a jó stílus fő követelményei és jellemzői a hagyományos stilisztika szerint?

magyarosság (idegenszerűségek kerülése)

világosság (érthetőség, egyszerűség)

helyesség tömörség (kevés szóval sokat mondás)

szabatosság (a szó és a mondat fedi a gondolatot)

szemléletesség (elvont vagy ismeretlen jelenség

A nyelvtani elképzeltető, láttató kifejezése)

és élénkség ( a „vevő” érzelmeire és akaratára hatás

stilisztikai alakzatokkal, a szokásostól eltérő fordulatokkal)

jóhangzás = eufónia (hallgatva is kellemes zenei hatású)

természetesség (nem keresett, nem eredetieskedő)

szépség választékosság (a megszokottnál igényesebb

nyelvhasználat)

változatosság (az egyformasággal szemben változatos

stíluseszközök használata)

költőiség (érzelem- és képzeletbeli gazdagság)

hangulatosság (a befogadó hangulatára, érzelmeire ható

eszközhasználat)

Amikor gondolatainkat írásba foglaljuk, szöveget alkotunk (ez a tartalom), míg a nyelvi megfogalmazás módja jelenti magát a stílust (formát). Tehát: szöveg és stílus, más szavakkal a tartalom és a forma egyidejűleg jön létre, valójában szétválaszthatatlan, akár az ötvözet. Egy-egy példa következik.

1./ „Meggyőződésem, hogy sem az a társadalmi rend, amelyet a magyar úri rend szolgál és képvisel, sem az, amelyet korcs és idegen polgárságunk tart fönn, nem alkalmas arra, hogy a magyar társadalom minden tagjának emberséges életet és szabad emberi méltóságot biztosítson, s ezzel életképessé és kultúratermővé tegye a magyar népet. Én nem a „középosztályban”, hanem az olyan vezető rétegben hiszek, amely a magyar népnek igaz értékei szerint kiválasztott elitje, s minden uralkodói vagy kizsákmányolói hatalmaskodás nélkül, együtt érző vezetője.” (Erdei Ferenc 1943–44.)

2./ „Magas rejtekemből beláttam a tigristanya minden zegét-zúgát. A kicsinyek jóllakva, egymásután hagyták el az anyai emlőket, és kis cicákként kezdtek egymással, majd anyjuk gyűrűzött farkával és behúzott, hatalmas talpával játszadozni. Ez még mindig szuszogó fúvással aludt és csak akkor ébredt fel, midőn a kicsinyek egyike a hasára mászott s fehér-foltos füleit kezdte cibálni. Az óriási állat ekkor édelegve fordult hátára és pajkos kölykét hatalmas talpával ide-oda hemperegtette hófehér hasán, míg a többi kettőt kígyóként ide-oda kanyargatott farkával játszadoztatta.

Egyszerre, mintha gyanús neszt hallott volna, félfekvő helyzetbe fordult és kicsinyeit hátratolva, merően a sás közé nézett… Azután, mint egy felbőszített kandúr, haragos fúvást hallatott, mialatt változatlanul egy helyre meresztett szemei tüzet-lángot lövelltek a közeledő ellenfélre. Magas helyemről bárhogy tekintgettem szerteszét, mindaddig nem láttam a közeledő ellenséget, amíg csak hangos sziszegése el nem árulta helyét. Az anyatigris magasra emelt fejjel fújt, mormogott s rettenetes torkát egészen kitátva, ébredező dühvel, rövid, szaggatott ordítást hallatott. A tigriskölykök anyjuk hasa alá húzódva, ennek dühét s minden mozdulatát utánozták és a csíkos, fürge apróságok is zölden szikrázó szemekkel tekintgettek arra felé, apró tejfogaikat vicsorgatva. A nád eközben hevesen mozgott, zörgött és kipattanó ívként egy hatalmas kígyó vágódott elő, duzzadt nyakát nyomban támadásra hátravetve.”

Donászy Ferenc: A fekete hercegnő (részlet)

Ha választani kellene a stíluskövetelmények közül:

az első példa a tömörséget,

a második a választékosságot valósítja meg a legjobban.

„A kultúrát sohasem rombolni, mindig emelni kell!”

(Goethe)

Hogyan emelhetjük írásunk színvonalát?

Szókincsünk gyarapításával a köznyelvi kifejezés szintje fölé tudunk emelkedni. Ez alapvető és hosszú távú célkitűzés. Olvassunk szakmai, irodalmi könyveket és sok verset!

A szókincsről

A magyar szókincs több mint egy millió szavat tartalmaz. Az igénytelen szint 1500 szó, az igényes szint 15 000 szó. Egy író általában 5o–100 ezer szót használ. (A Magyar értelmező kéziszótár 70 ezer szócikket tartalmaz.)

Gyarapítsuk tehát szókincsünket! Hogyan? – kérdezheti a tisztelt olvasó. Elsősorban könyvek olvasásával. Olvassunk sok verset!

Figyeljük meg televízióban, rádióban, ünnepi beszéd hallgatásakor, tv-előadásban, a pap igehirdetésében (rádióban is meg lehet hallgatni) a szavak használatát, kifejező erejét, alkalmasságát.

Fogalmazáskor keressük a megfelelő szót, a szebb jelzőt, a kifejezőbb igét! Babits Mihály írta: „…ha a kellő szó a kellő helyen nem áll rendelkezésre, akkor papirosízű lesz a mondat.” Legyünk igényesek!

A mondanivaló érdekesebbé, színesebbé tételére alkalmazzunk hasonlatot, idézetet (Lehet vers, próza, szállóige, közmondás stb.), amely a jobb megértést szolgálja. Ne feledjünk el előtte vagy utána kapcsolódni annak tartalmához mondatainkkal.

Pár nap múlva – ha van rá idő – vizsgáljuk felül a megírt beszédet! Fontos az önkontroll. Majd ellenőrizzük, hogy mondataink megfelelnek-e a helyesírás szabályainak, gondolatainkat helyesen fogalmaztuk-e! Az olvasó is ugyanazt érti, mint amit közölni kívántunk? Kellő rend van-e a főrész szerkezetében?

Próbáljuk meg írásunkat hangosan elmondani, előadásszerűen! Erre már a fogalmazáskor is ügyelni kell. Az írásmű (szónoklat) élénkítésére, színesebbé, hatásosabbá tételére szolgálnak az irodalmi, illetve retorikai alakzatok, melyekről külön címszó alatt írok.

«vissza – a Tartalomjegyzékhez!

Egy ünnepi alkalomra írt vagy mondott beszéd

„ékesítés nélkül” – ünneprontás.

Az alakzatok ® Kizárólag elszántaknak ajánlom!

Megjegyzés:

A következő összeállítás nem teljes körű, nem lehet az, csupán érdeklődést felkeltő.

Szabó G. Zoltán – Szörényi László könyve: Kis magyar retorika - a 127-199. oldalakon részletesen tárgyalja az alakzatokat; természetesen minden szakkönyvben találkozunk vele, s van már Alakzatlexikon is (596 oldal).

Lásd a címszó végén!

Mondatainkat gondolkodásunk logikája alapján fogalmazzuk, és nyelvtani szabályok alapján szerkesztjük. A megszokottól eltérő, átalakított forma az »alakzat« , mely szóalakok, nyelvi kifejezésmódok gyűjtőneve. Alapvető szerepe a stílus élénkítése: szebbé (ékesebbé), kifejezőbbé, hatásosabbá tenni az írásmű illetve beszéd stílusát.

Az átalakítás szabályokhoz kötött, melyet az irodalomelmélet illetve a retorika tárgyal. Az alakzatoknak négy nagy csoportja van: hang-, szó-, mondat- és gondolatalakzatok, valamint a pragmatikus alakzatok. (Nem minden alakzatnál szerepel példa.)

I./ Hangalakzatok (fonológia)

fonológia – a nyelvtudománynak a rendszert alkotó fonémákkal és funkcióikkal foglalkozó ága

fonéma – megváltoztatásával a szó jelentését is megváltoztató „hang”

(pl. lap–láp)

Az irodalomelmélet szerint a hangalakzatok az élőbeszéd fontos hatáselemeit képezik. Szabályai az elhangzó beszéd, szónoklat érthetőségét tartják szem előtt, s még valamit: a jó hangzást.

Egy-egy példa és magyarázat:

Hiába vártam annyi ideig? Sokáig állt ablaka alatt.

Kerülni kell két azonos magánhangzó találkozásakor előálló hangűrt.

Ez a hiátus. (Elfogadható az e és i; rövid és hosszú magánhangzó esetén.)

Most pedig vonuljunk át a társalgóba, barátaim!

Zavart okoz egy vagy több azonos hang, illetve szótag ismétlődése a szóhatárok találkozásánál.

Bár e városban ő-

Miatta oly sok özvegy s árva van,

Kik most is veszteségöket siratják:

Csak tisztelettel emlegessük őt. – Shakespeare: Coriolanus

Arisztotelész javasolja, hogy a mondatot – figyelemmel a hangsúlyozásra és a ritmusra – hosszú szótag zárja le. (Sokan „elharapják” a mondat végét.)

Süt a nap, kék az ég, ne légy oly bús, hisz oly szép az élet.

A disszertációmban az orvostudományi konferencia-előadások interperszonális közléseit elemeztem.

Egyaránt kerülni kell a több rövid, illetve több hosszú szavak egymás mellé helyezését!

konstrukció, struktúra, lingvisztika, proskripció, computer, obstrukció

galambdúc, filmsztár, darázsszárny, gerinccsatorna, kalandfilm. mártsd

Kerülni kell az idegen szavakat, a nehezen ejthető szavakat!

Völgybe le, hegyre fel. Inkább: Völgybe le, hegyre föl.

Ügyelni kell a magas, a mély magánhangzók váltakozó használatára.

A házasságkötés egy életre szóló elszánt szép szövetség.

A mondanivalót erősíti az azonos mássalhangzók ismétlése; az alliteráció is.

II./ Mondatalakzatok

Értelmezések:

szemantika – gör el nyelv – jelentéstan; a nyelvtudománynak a nyelvi formák jelentésével és jelentésváltozással foglalkozó ága

szintaktika – gör lat – mondattan

szintagma – gör nyelv – szószerkezet; logikai/mondattani kapcsolaton alapuló szókapcsolat

A szintaktika és szemantika alakzatait a trópusok (szóképek) és az alakzatok képezik. Mi a különbség a kettő között?

Az alakzat elsősorban a gondolatoknak, illetve a mondatoknak (szószerkezeteknek) a megszokottól eltérő használatát jelenti, míg a trópus a szavak/mondatok átvitt értelmű használatára vonatkozik.

Az ismétlés (adjectio) példái

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken. Arany János: Toldi

Egyszerű ismétlés.

Boldog szent karácsonyt az emberiségnek!

Azoknak, akiket a gonoszság hazánktól eltépett,

azoknak, akiket ma sem ölelt meg senki,

azoknak, akik ma is kórházi ágyon fekszenek,

azoknak, akik már az égi oltárnál ünnepelnek,…

Részlet Mohai Sándor írásából

Mondat (tagmondat) elejének ismétlése (epanafora).

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltban sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Felsorolás – a nem rokon értelmű, de mondatrész szerepű elemek egymás mellé helyezése.

Az elhagyás (detractio), a felcserélés ( transmutatio /Értelmezés: transmutatio – alkotóelemek cseréje/ ) példái már nehezebbek, ezért mellőztem azokat.

III. Gondolatalakzatok (A szemantika alakzatai)

A római I. és II. pontban szereplő alakzatok – formai ismérvek alapján – könnyen felismerhetők, s viszonylag egyszerűek és könnyen alkalmazhatóak.

Más a helyzet a szemantikai alakzatokkal, ahol egy-egy szónak több jelentése is van, s az ebből fakadó művészi hatás elérését, a benne rejlő erőt, valamint annak feszültségét aknázza ki az alakzat alkalmazása.

a/ metaphora (translatio)

Értelmezés: metafora – gör lat irod nyelv – két fogalom közötti, valamilyen hasonlóságon alapuló szókép, pl. üveg nyaka, rohan az idő stb. Rövid, tömör, hatásos.

A hasonlat viszonyít.

Olyan, mintha égne s folyna vére (Petőfi Sándor: A Tisza)

A metafora helyettesít.

Ne ismerje meg sem a jelen, sem a jövő nemzedéke a háború borzalmait, s az utána jövő keserves éveket, rab nemzet sorsát, saját zsarnokoktól gyötörten.

b/ hyperbola – gör irod – túlzás, túlzást tartalmazó kifejezés

Zenét szerezni annyit jelent, mint létrát támasztani egy nem létező falhoz.

Olyan sötét volt, hogy nem láttam az orrom elé tartott ujjam.

c/ A nevetés /risus/ és a nevetséges /ridiculum/

Idetarozik a humor, a szellemesség, az élc, a gúny, az attikai só (csípős humor), a tréfa (az érvelés során alkalmazott vicc, anekdota), az irónia.

A szónoki beszéd befejező részében volt használatos. A parlamentben elhangzó hozzászólásokban is gyakran élnek vele.

IV. Pragmatikus alakzatok

Pontos meghatározás nem adható. Funkcióját tekintve a hallgatósággal való kapcsolattartás eszköze. Akkor tekinthető alakzatnak, ha eltér a köznapi nyelvi formától.

a/ A megszólítás

b/ A kérdés

Az ókori Róma történelmének híres szereplője volt Coriolanus, aki az akkori események során hazaáruló lett, átállt a volscusokhoz és seregük élén Róma ellen fordult. A római nők, élükön Coriolanus édesanyjával, feleségével és két gyermekével felkeresik a Róma falainál táborozó Coriolanust, és az anya e szavakkal szól fiához:

„Mielőtt ölelésedet fogadom, add tudtomra, ellenségemhez vagy fiamhoz érkeztem-e, mint hadifogoly vagy mint édesanyád tartózkodom-e táborodban? Hát ezt kellett hosszú életemben, boldogtalan vénségemben megérnem, hogy előbb száműzöttnek, majd ellenségemnek lássalak?

Képes voltál feldúlni azt a földet, mely szült és táplált téged? Nem szűnt meg haragod, ha mégoly ellenséges szívvel és indulattal érkeztél is ide, amikor átlépted a határt? S amikor szemedbe ötlött Róma, nem gondoltál-e rá, hogy ama falak között ott van a házam és házi isteneim, ott él anyám, feleségem, két gyermekem?

Bizony, ha világra nem hozlak, most nem állna ostrom alatt Róma; ha nincs fiam, szabad hazában szabad nőként halok meg!”

Livius: A római nép története, II. kötet 136. oldal – részlet

c/ A tárgykezelés alakzatai

d/ A dialektikus alakzatok

e/ A detractio (elhagyás, csökkentés) alakzatai

E körből kiemelek egyet, ez pedig a praeteritio / lat – a szó jelentése: elkerülés, mellőzés/, jómagam látszólagos mellőzésnek nevezem, figyelemfelkeltő és igen hatásos.

Nem kívánlak most benneteket untatni az őserdő leírásával, a sokszor járhatatlan és lépten-nyomon veszélyt rejtő dzsungel bemutatásával, ahol kétélű bozótkéssel kell utat vágni, ha az ember előre akar jutni; ahol gyakran megesik, hogy nem a vadász ejti el a tigrist, hanem a tigris a vadászt.

Meg sem próbálom leírni a pazar színekben pompázó ritka madarakat, melyek éles rikoltozásától hangos az erdő nappal és éjjel, valamint a mindenfele burjánzó, s minden talpalatnyi földet elfoglaló növényeket és virágokat, a fákra kúszó liánok szőtte zöld szőnyegek sokféleségét stb.

Órák hosszat mesélhetnék Ceylon varázsáról, az itteni népek szokásairól, furcsaságairól, a viselt ruhák tarka-barkaságáról, s hogy itt minden ember turbánt visel, még a rekkenő nagy melegben is.

Száz oldalt is írhatnék az indiai fakírok híres és hihetetlen mutatványairól, az ügyes kígyóbűvölőkről; a dúsgazdag maharadzsák mesébe illő gazdagságáról, kincseiről, ahol mégis mérhetetlen szegénységben él a legtöbb ember, s folytathatnám még a jövő hétig, erre pedig most nincs idő.

Az alakzatokról bővebben szakkönyvekben, és természetesen az interneten tudhatunk meg lényegesen többet, én csupán érintettem azokat. Egy átlagembernek – beleértve jómagam – nem könnyű a velük való foglalkozás. Egy „mérvadó” szakkönyvet azért itt is megemlítek:

Szabó G. Zoltán – Szörényi László: Kis magyar retorika – 1987

A szerzők középiskolai tanároknak és gimnáziumi, valamint egyetemista diákoknak ajánlják.

INTERNET

Tanulmányozásra javasolom az alábbi web-oldalakon közreadott retorikai tudnivalókat.

Retorikai alapfogalmak és alapismeretek

Összeállította: Mikó Gyula – 2003 – Debrecen

Az INTERNET-ről idézek:

Alakzatlexikon. A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve.

Szathmári István főszerk.

Tinta Könyvkiadó, Budapest 2008. – 596 oldal

Nárádiné Jurasek Ibolya PhD főiskolai docens – a könyvet méltatva – a következőket írja:

Az alakzatok a retorikában ma is díszítőelemként értelmeződnek, a beszéd vagy írásmű stílusának kifejezőbbé, ékesebbé, hatásosabbá tételét szolgálják” (23). Ugyanakkor a szövegeknek nem puszta díszítményei, hanem a hatásos, célratörő kommunikáció érzelmeket keltő, pontosságot fokozó vagy éppen a megjelenítő erőt képviselő eszközei.

Az alakzatokkal az ókortól, Arisztotelésztől kezdve napjainkig a retorika, a nyelvtudomány vagy az irodalomtudomány keretében mindig is foglalkoztak, de főként a gyakorlat felől közelítették meg. Ma az alakzatok az érdeklődés középpontjába kerültek, de igen sok a bizonytalanság körülöttük: nem tudjuk pontosan, mennyi van belőlük, és azt sem, hogy mit is tekinthetünk tulajdonképpen alakzatnak. Ugyanakkor túlzás nélkül állíthatjuk, hogy szinte az egész életünket áthatják: a költemények retorikusabbak lettek, a tudományos szövegekben, a prédikációkban és persze a hétköznapi társalgásban is jelen vannak. Az alakzatok kutatásának és rendszerezésének aktualitását adja az is, hogy a retorika napjainkban reneszánszát éli, a retorikából kinőtt stilisztika megerősödött, elméleti háttere korszerűvé és megalapozottá vált, az alakzatok pedig mint a hatáskeltés eszközei fontos stílusjelenségek. Továbbá a nyelv- és az irodalomtudomány gyökeres átalakuláson ment keresztül, a kiszélesedett nyelvtudomány részévé vált a szövegtan, a szociolingvisztika, a pragmatika, a kognitív nyelvészet stb.

«vissza – a Tartalomjegyzékhez!

„Semmi sem múlja felül azt a képességet,

hogy valaki emberek gyülekezetét

tartja lekötve szavaival.” (Cicero)

A beszéd elmondása

A megírt (elgondolt) beszédet, ha nem tudjuk jól előadni, elvész az egész. Amilyen fontos az írás tartalma, mondanivalója, ugyanolyan fontos a beszéd előadásmódja. A cicerói idézetben rejlő titok nyitja a rendszeres nyelvművelésben, széleskörű olvasottságban és a rengeteg gyakorlásban van.

Az előző fejezetben a mondat került kiemelésre, most a „mondatszakasz” következik. (Lásd 30.oldal!) A mondatszakaszt folyamatosan, szünet tartása nélkül mondjuk. A mondatszakasz határán rövid értelmező szünetet tartunk. A szünet jelölése: /

A következő mondatok „egy mondatszakasznak minősülnek. „Egy szó” és „egy hang” is lehet mondat, mondatszakasz: A jegyző Budapestre utazott. / Saját gépkocsijával? / Igen. / Ő. / A november 11-én megtartott képviselőtestületi ülésen a városatyák kizárólag a költségvetési tervet tárgyalták. /

Két mondatszakasznak minősül: A polgármester üdvözlő szavaival a közgyűlés pontosan 14 órakor kezdődött, / bár három képviselő nem érkezett meg.

Három mondatszakaszra tagolható: A beszédnek egyik lényeges jellemzője, / hogy az egyes hangokat, szótagokat, szavakat, szókapcsolatokat / nem azonos, / hanem más- és más hangmagasságokon mondjuk ki.

A második mondatszakaszban a vesszőknél nem tartunk szünetet, folyamatosan mondjuk!

Egy jó tanács: Kezdetben megírt beszédeinkben – ha szó szerint adjuk elő – jelöljük a mondatszakaszok határát!

Egy észrevétel: Más dolog kizárólag írásmű mondatait megfogalmazni, és más dolog megírni egy előadásra szánt beszédet, amelyet szó szerint fogunk előadni. Utóbbi esetben legyünk figyelemmel a „mondatszakaszok” szerinti fogalmazásra.

A különbség minimális, mégis számít.

Írás = mondatszerkesztés.

Beszéd = mondatszakasz – más szóval: szólamalkotás.

Középiskola III. osztályos nyelvtankönyvből idézek:

kifejezésekkel jellemezhetjük. Összességében az írott szöveg csiszoltabb, az élő- beszéd darabosabb.

„A mondatok kiejtése”című részben említettem, hogy a „mondatfonetikai eszközök” (ME) a beszéd folyamán egyidejűleg vannak jelen. Ezek: a hanglejtés, hangsúly-hangsúlyozás, hangszín, tempó. A beszéd elhangzása során mégis hol az egyik elem, hol a másik elem lesz az uralkodó, a meghatározó. A többi is jelen van, de mintegy háttérben, halványabban. Például: Lényegtelen rész mondásakor gyorsabb tempót veszünk, a hanglejtés, hangszín, hangsúlyozás háttérbe szorul, míg lényeges résznél lassúbb tempót veszünk és élük a hangsúly, a hanglejtés, esetleg a hangszín váltásaival is.

A jó előadó tehát a „ME” segítségével és tudatos alkalmazásával valósítja meg, teszi érdekesebbé mondanivalójának érvényre jutását. Ha ez nem így volna, vagyis hangsúlyozás, hanglejtés nélkül, ráadásul egyenletes tempóban és állandó időtartamú szünetek közbeiktatásával mondja valaki a beszédet, az borzalmas dolog. Ez a monotónia. Elveszi a figyelmet, megbénítja az értelmet, megöli az érzelmeket, elaltatja a hallgatót. Egyhangú, unalmas, érdektelen.

A ME használatának rendkívül fontos szerepe van, nemcsak egy nagyobb előadás során, hanem egy röpke „hozzászólás” esetében is. A színészek négy éven át tanulják, s utána még egy életen át. Ebből egy további megállapítás vonható le számunkra: A ME helyes használatát kizárólag GYAKORLÁS útján tudjuk megvalósítani.

Beszédünkben már gyermekkorunk óta – a környezeti ráhatás eredményeképpen – használjuk a ME-t. Van, aki ösztönösen jól, s van, aki kevésbé jól. A hangsúlyozás, a hanglejtés, a beszédtempó elsősorban a beszélőtől függ. Befolyásolja a szöveg, a hely, az alkalom. Pontos előírások nincsenek. Részletes szabályok alkotása lehetetlen. A legjobb tanács, ami adható: Mindenkinek magának kell kialakítani, megvalósítani egyéni „előadásmódját.” Nagyon fontos, hogy ne utánozzunk senkit, egyéniségünket megőrizve a saját hangunkat használjuk.

Szebben fogalmazza meg a kívánalmakat Hevesi Sándor: „Beszélni mindenki csak a maga természetes hangján tud, amelyet folyton modulálni kell, de nem kiforgatni igazi mivoltából.”

«vissza – a Tartalomjegyzékhez!

Gyakorlat teszi a mestert. (népi közmondás)

A szónok

Szokratész szerint, ahhoz, hogy valaki jó szónok legyen, három dolog szükséges:

§ természetadta hajlam (tehetség)

§ retorikai ismeretek elsajátítása

§ gyakorlatok gondos végzése

Hogy ki, milyen színvonalat tud elérni, magamagán múlik. A mércét magasra kell emelni, mert napjainkban a közélet szereplője számára egyre inkább követelmény a minőség. (Közgazdászok mondják: Mi, magyarok, mint vevők igényesek, mint eladók, igénytelenek vagyunk.)

Mi adja egy szónok minőségét? Csak tőmondatokban, sorrendiség és a teljesség igénye nélkül:

· az általános műveltség foka

· elkötelezettség

· tájékozottság a közélet ügyeiben

· mindenre kiterjedő felkészültség

· kommunikációs készség

· egészséges önbizalom

· erős hit

· józan optimizmus

· aktivitás

Nélkülözhetetlen továbbá: a rendszeres önművelés, a gyakorlatok lelkiismeretes végzése, tapasztalatok szerzése.

Nem lehet a kívánt eredményeket gyorsan elérni. Egyaránt sok időt igényel az elmélettel való foglalkozás, a gyakorlatok végzése, tapasztalatok szerzése.

A továbbiakban a szónoki magatartás néhány kérdéskörét érintem.

Arckifejezés

Értelmező szótárunk e címszó alatt azt írja: „Az arckifejezés érzelmeknek, gondolatoknak az arcon való tükröződése.” Az arckifejezés embertársaink számára nyitott könyv, olvasni lehet belőle. Nem állhatunk a hallgatóság elé kifejezéstelen arccal, közönyösen, fölényesen, mímelt mosollyal. Érzékelhető az is, ha valaki nem mond igazat, ha meggyőződése nem őszinte, ha nem azonosul a mondanivalójával és így tovább.

A tekintet

A jó előadó tekintetével szinte állandó kapcsolatot tart fenn hallgatóságával. Még akkor is, ha előre megírt beszédet olvas fel. A tekintetek találkozása összekapcsolja az előadót és hallgatóságát; elősegíti, erősíti a kommunikációs viszonylatokat. Így van ez a mindennapok során.

Köszönéskor, beszélgetéskor, intim együttlétkor elmaradhatatlan a tekintetek találkozása, egymásba kapcsolódása.

Az állandó kapcsolat az előadó számára lehetőséget ad arra, hogy ellenőrizze beszédének hatását, észlelje a hallgatóság esetleges fáradtságát, az érdeklődés hiányát. (A hátsó sorokban beszélgetnek, sok a mocorgás – ez már alapos figyelmeztetés.) Ha ezt tapasztalja, akkor van helye egy kedves kis történet közbeiktatására (esetleg vicc), amivel a figyelmet, az érdeklődést újra felkelti, majd folytatja az előadást.

A lámpaláz

Előadás, szereplés, verseny, vizsga előtt – kisebb-nagyobb mértékben – szinte kivétel nélkül mindenki lámpalázas. Ez az idegrendszer felhangolt állapotát jelzi egy adott feladat végrehajtása előtt, s ez természetes; gyanús, ha nincs. Az első mondatok után – észre sem vesszük – nyomtalanul eltűnik. A tudomány egyre inkább úgy ítéli meg, hogy az „egészséges lámpaláz” hozzájárul a jobb teljesítményhez, szerepléshez, vizsgafelelethez.

Nem kell tartanuk tőle, ha felkészültségünk minden tekintetben alapos.

A gesztikuláció

A szó jelentése: taglejtés. A beszéd, az előadás élénkítésére alkalmazott mozdulatokat jelenti. Az értelmezésen túl gesztikuláció alatt értjük a felkar, a kézfej és az ujjak mozgását, mozdulatait is. Ezek a mozgások a mondanivalót szemléltetik és hozzájárulnak a hangsúlyozáshoz, hanglejtéshez, amely az érzelem hullámzásával van összefüggésben.

A hétköznapi beszéd során is jelen vannak; spontán, tudat alatt. A gesztusok valójában az előadásmódhoz járulnak. Egy előadáson a hallgatók nemcsak fülükkel, hanem szemükkel is érzékelik az elhangzottakat, és ez hozzájárulhat a mondanivaló érvényre jutásához. Ma már többnyire visszafogott, különösen akkor, ha egyik kezünkben jegyzet van, vagy amikor mikrofon előtt beszélünk. A régi retorika nagy hangsúlyt helyezett rá. Egy-egy alkalommal figyeljük meg önmagunkat a tükör előtt, életszerűen, mintha előadást tartanánk; videofelvétel még jobb, mert értékelésre ad lehetőséget.

A szónok mozgásai

Nemcsak beszédkultúra-, zenekultúra-, vitakultúra-, hanem mozgáskultúra is létezik. Tárgyunkat illetően a szónoknak minden mozgására ügyelnie kell. Például, ahogyan a terembe bemegy, ahogyan áll (testtartás), ahogyan ül a széken, ahogyan gesztikulál, és még sorolhatnám. Miért? Mert minden szempár a szónokot figyeli, minden megnyilvánulását óhatatlanul is látja, például ahogyan az orrát fújja stb.

A görnyedt testtartás fáradtságról árulkodik; a támaszkodás, a székben való hátradőlés kényelemszeretetről; a gyors mozdulatok idegfeszültségről; a zsebre dugott kéz jelenthet hanyagságot, megszokottságot, de éreztethet fölényességet; a terpeszállás hintázásra késztet, a sétálgatás elvonja a figyelmet a mondanivalóról és így tovább. A fej mozgásai sohasem hirtelenek, mindig lassúak. Ügyeljünk hát mozgásainkra, s ehhez nem kell más, mint önfegyelem. Lehetőleg állva beszéljünk!

A végletekről

Már Arisztotelész felismerte, hogy az állami, a társadalmi létezésben meglévő igazán hasznos értékek „középen” helyezkednek el. A végletek károsak, olykor kezelhetetlenek, míg a középértékek hatékonyabbak. (Horatius: aurea mediocritas) Ezt a népi vélekedés is magáénak vallja: „Legjobb az arany középút.”

A szónoki magatartásnak is vannak végletei. Az egyik, amikor a szónok szolgai módon jár el, kiszolgálja hallgatóságát, szándékosan keresi kegyeit. Hatása felszínes, a hallgatóság valójában üres marad. A másik, amikor a szónok lebecsüli hallgatóságát, érezteti fölényét, fitogtatja tudását. Az ilyen szónok „falat épít” maga köré, s hamar magára marad a teremben.

Mindkét végletet kerülni kell. A jó szónok mindig hatással akar lenni hallgatóságára. Már az első mondatokkal magához kapcsolja őket, nem engedi a figyelem, az érdeklődés hanyatlását, van élénkítő megoldása; érzelmeinkre is hat, magával ragad, elgondolkodtat, állásfoglalásra késztet, érvel, befolyásol, meggyőz, ha szükséges; igazságpárti, s nem rejti el informáltságának hátterét, átadja tudását.

Néhány észrevétel

Beszéd közben megbotlani, „bakizni” lehetőleg nem szabad. A hallgatóság, ha semmit sem jegyez meg beszédünkből, azt még hónapok múltán is tudni fogja, hogy az előadó háromszor is bakizott.

Ha egy tévedésünket valaki kijavítja, meg kell köszönni, de előadás után azonnal nézzünk utána.

Egészen más szabadban, mint teremben előadni, s megint más mikrofon előtt beszélni. A szabadban előadni, szónoklatot tartani „vivő hang” birtokában lehet (Messzire és jól hangzó beszéd). Vivő hangot – túl a fiziológiai adottságokon – csak a leírt és begyakorolt hangtámasz elsajátításával lehet.

Előadás előtt

Mindig az adott helyszín és alkalom dönti el a ruházatot, mely feleljen meg egyéniségünknek. A világos színek a nyitottságot, közvetlenséget, míg a sötétebbek ennek ellenkező hatását keltik. Moldova György tanácsa: „…olyan ruhát vegyél fel, amelyben jól érzed magad…”

Legyünk ápoltak, igényesek! Nézzünk tükörbe! Mondjunk el egy beszédgyakorlatot vagy verset! Színészek is ezt teszik fellépés előtt, a sportolók pedig bemelegítenek. A gyakorlat elmondása elősegíti a beszéd indítását, az első mondatok jó hangzását; megelőzzük vele a krákogást, torokköszörülést. Az első mondatokat tanuljuk meg kívülről! Segíti a lámpaláz leküzdését, a kezdést.

Összefoglalva:

Mindaz, amiről írtam, a szónoki magatartás körébe tartozik. Amit ismételten hangsúlyozni szükséges: a végleteket kerülni kell! Legyünk közvetlenek! Napjainkban a közvetlenség az, amit a hallgatóság elvár tőlünk. S ne feledjük: gyakorlás nélkül a szónoki magatartás területén sem lehet előrelépni! Tapasztalatokat mindenki a maga szereplésén keresztül szerezhet. Közben javítsuk hibáinkat! Figyeljünk másokat, de ne utánozzunk senkit, mindig önmagunkat adjuk! Soha ne a dicséretekre, elismerésekre figyeljünk, hanem a véletlenül elejtett megjegyzésekre!

Több mindenről nem esett szó, de nem is lehet cél. A valóság mindig többet rejt magában, mint bármilyen jó tanács, részletes előírás, előre kiagyalt szabály.

«vissza – a Tartalomjegyzékhez!

A hallgatóság

A hallgatóság összetétele legtöbbször heterogén, akár egy város lakói. Egy előadáson egyaránt jelen lehetnek fiatalok–idősebbek, férfiak–nők, műveltek, kevésbé műveltek, különböző foglalkozásúak, érdeklődésűek stb. A szónok számára ez a nehezebb feladat. Könnyebb, ha a hallgatóság összetétele homogén. Például: középiskolai tanulókból, egyetemi hallgatókból, orvosokból, pénzügyi szakemberekből áll.

A hallgatóság összetétele befolyással van a szónoki tevékenység egyes elemeire, mint például a beszéd tartalma, az előadás színvonala, az előadásmód.

Magától értetődik, hogy lényeges különbség van egy tudományos, illetve ismeretterjesztő előadás között, mely eldönti a hallgatóság összetételét is. Mindezek arra intenek, hogy a szónoknak előzetesen tájékozódnia kell a hallgatóság várható létszámáról, összetételétől; a tárgyi feltételekről: van-e tábla, írásvetítő, mikrofon, projektor; milyen a helyiség stb.

Van olyan szónok, aki megpróbálja felmérni a hallgatóság érdeklődésének fokát, az informáltság szintjét és így tovább. Minden esetben magunknak kell eldönteni, beszerezni mindazon információkat, amelyek segítik munkánkat, a szónoklat, az előadás eredményességét.

A hallgatóság nagy kritikus. Árgus szemekkel figyeli a szónokot és minden apró jelből, külső megnyilvánulásból azonnal véleményt alkot, kifogásol, bírál; ritkábban elismer, dicsér. Nem kell tőle tartanunk, ha felkészültségünk minden tekintetben alapos. Ha kíváncsiak vagyunk előadásunk, szónoklatunk fogadtatására, mi magunk készíthetünk felmérést, mely a kitöltő személyét anonim módon kezeli, elég az életkor feltüntetése. Fontos, hogy kérdéseink egyértelműek legyenek, a válaszadás differenciált lehetőséget kínáljon, a kitöltés időigénye minimális legyen és adjunk lehetőséget szöveges véleménynyilvánításra is. Bizonyosak lehetünk abban, hogy egyaránt találunk a teljes azonosulástól az elutasítóig számos véleményt, értékelést. Lásd az országgyűlés működését! Kezdetben kérjünk fel már kellő tapasztalatokkal rendlelkező előadót, szónokot, aki véleményadásával segíteni tudja jövőbeni munkánkat!

«vissza – a Tartalomjegyzékhez!

„Számtalan apró titkot kell ellesnünk,…”

mondatrészlet Szabó Katalin

„Kommunikáció felsőfokon” című könyvének hátoldalán

Mások gyakorlatának megfigyelése

Elöljáróban Zoltai Dénes A zeneesztétika története című könyvéből idézek. A nagy fizikus, Galileo Galilei édesapja – Vincenzo Galilei (1533–1600), aki lantművész és zeneteoretikus volt, egyik értekezésében a zeneszerzőknek (komponistáknak) a következő tanácsokat adja, figyelve a retorikára:

„Ha tragédiát vagy komédiát néznek meg szórakozásul színészek előadásában,

figyeljék meg, mikor egy nyugodt úriember társalog barátjával: milyen modorban beszél, milyen magasra emelkedik, milyen mélyre ereszkedik a hangja; milyen erővel, hangsúllyal, mozdulattal és milyen gyorsan vagy lassan ejti a szavakat.

Figyeljék meg, milyen különbség van mindezekben a dolgokban, ha valaki szolgáinak egyikéhez szól, vagy ha ezek egymás közt beszélgetnek.

Figyeljék meg a fejedelmet, hogyan tünteti ki megszólításával egyik alattvalóját, mint tárgyal a kérelmezővel, aki kegyeiért könyörög; hogyan beszél a dühös vagy izgatott ember, az asszony, a lány, az együgyű gyermek, a szerelmes, a panaszkodó, a kötekedő, a félénk, az örömtől ujjongó ember.

Ha alaposan megfigyelik e különböző körülményeket, meg fogják találni bármely gondolat vagy cselekedet helyes kifejezését.”

Akik szakkönyvek alapján, önképzéssel sajátítják el az ismereteket, végeznek gyakorlatokat; két szóval jellemezhetők: magányos vándorok. Nyelvtanuláshoz legjobb a tanár. Ha tanár nincs, megteszi a magnó, videó, nyelvstúdiók stb.

A közélet szereplője számára segítséget adhat mások gyakorlatának megfigyelése. Környezetünk tálcán kínálja a példák minden válfaját, vagyis környezetünk eleven, élő példatár, bármely kis részletről (pl. mássalhangzók kiejtése), illetve komplex egészről (pl. előadásmód) legyen szó. Vigyázat! A példa egyaránt lehet jó és rossz.

Bizonyosan állíthatom, hogy mindenki ösztönösen felismeri a jót, és azonnal felismeri a hibát, lévén mindenki jó „kritikus.”

Mottó: A jót hasznosítani, a hibákat elkerülni!

A megfigyelések célja: hogyan szónokolnak mások? Milyen a működő gyakorlat?

Tapasztalni fogjuk, hogy „Ahány ház, annyi szokás.” Mint ahogy a fán sincs két egyforma levél, nincs két egyforma szónok sem. Már leírtam, hogy minden tekintetben önmagunkat valósítsuk meg, mert az egyéniség varázsa utánozhatatlan. Legjobb a saját erő! Egyéniségünket ne adjuk fel, de ne is akarjunk többnek látszani!

Amikor megfigyeljük mások „szereplését”, nem lehet egyidejűleg mindent megragadni, látni, hallani, megérteni, véleményt alkotni. Hogy mi mindenre kell figyelni, csoportosítottam és részterületekre bontottam. A megfigyeléseknek legyenek célirányai! Egy-egy alkalommal „egy” részterület kerüljön „tanulmányozásra"! Mindenki maga döntse el a mikor; mit és mennyit szempontjait! Később, ha már kellő jártasságunk van a „többfele figyelésben”, a maga teljességében tudjuk értékelni szónoktársunkat.

Luciano Pavarotti – a világhírű operaénekes, tenorista - azonos című életrajzi regényében így vall a gyakorlásról:

„Nem voltam az énektanulás megszállottja, mégis mindent megtettem, amit Pola kért tőlem – vakon, mint a Nap. /Maestro Arrigo Pola az énektanára volt!/ Hat hónapig mást sem csináltunk, csak skáláztunk és a magánhangzókat gyakoroltuk. Olyan magánhangzó-gyakorlatokat dolgoztunk ki, amelyek az állkapocs tágítását segítették elő, hogy nagyobb legyen a hangom, és hogy automatikusan tisztább és tagoltabb magánhangzókat ejtsek

Órákon, napokon át folyt a hangképzés – nem volt zene, csak skálák és gyakorlatok. Sok minden létezik, amit egy tizenkilenc éves fiú szívesebben csinál, mintsem hogy órákon át egy helyben állva skálázzon és ezerszer ismételgesse az á-é-i-ó-ú-t.

A két és fél esztendő alatt roppant keményen dolgoztam Polával és a rá következő négy év alatt ugyanolyan keményen Campogallianival...”

Arrigo Pola – így ír tanítványáról:

Már kezdetben is bizonyos voltam benne, hogy egy napon Luicianóból nagy tenorista lesz. Nem csupán hangja, hanem a munkához való hozzáállása miatt is; komolyan vette munkáját: hangjának tökéletesítését.

« vissza – a Lucianó címszóhoz

A szónok személye

1/ A szónok személye

Figyeljük meg a szónokot, az előadót, a polgármestert, televízióban a műsorvezetőt stb!

· megjelenés, ruházat, ápoltság (fésült haj), mozgások, taglejtés (gesztikuláció),

· az arckifejezés összhangban van-e a mondanivalóval?

· hogyan valósítja meg az önfegyelem, a közvetlenség követelményét,

elfogadhatók-e számukra non verbális jelei?

· mi az, amit elismerünk, kifogásolunk, netán másképpen valósítanánk meg?

2/ Beszédtechnika

Bővítsük megfigyeléseink alanyait! Például szomszédunk, munkatársunk, a bolti eladó, munkahelyi vezető, pap, hírolvasó a televízióban, riporter–riportalany, országgyűlési képviselő, versmondó, színész – mindkettő, minden korban az élő- beszéd reprezentánsa, az etalon, hisz egy életen át képezik hangjukat.

Bizonyságul hallgassuk meg két kiváló színész versmondását. Latinovits Zoltán Ady Endre két versét: A muszáj Herkules, Szeretném, ha szeretnének; Sinkovits Imre pedig Arany János A walesi bárdok és az Epilógus című versét szavalja.

Ha az interneten is megtekintjük az elhangzó versek videóját, külön is tanulmányozhatjuk kizárólag az ajakmozgásokat.

Hangképzés, kiejtés:

· nyitott száj, állejtés, ajakmozgás

· magánhangzók képzésének tisztasága

· mássalhangzók képzése, kiejtése – különös figyelemmel az s, sz, zs, c, cs, dz, dzs, r hangzókra

· a szó végén levő mássalhangzók hallhatók-e?

· rövid és hosszú magánhangzók, szótagok időtartama

· az érdekesség kedvéért egy-egy alkalommal a televízióban figyeljük meg az operaénekest, ahogyan énekel!

3/ Előadásmód

· figyeljük meg a mondatok kiejtését

· hangsúlyozás, hanglejtési gyakorlat

· beszédtempó, a hangerő és annak váltásai

· beszéd ritmusa

· az alkalmazott szünetek időtartama

· jól érthetők-e mondatai, „mondatszakaszai”

használ-e légzéstechnikát?

· hogyan oldja meg a „bakit”?

4/ A hallgató szerepében figyeljük meg

· a kezdést (jóindulat felkeltése, hallgatóság megnyerése)

· fenn tudja-e tartani az érdeklődést, a figyelmet?

· alkalmaz-e humort, kis történetet, illetve hogyan?

· hogyan használja az idézeteket, szállóigét, közmondást?

· jellemzi-e beszédét az érthetőség, világosság, egyszerűség?

· megvalósítja-e a tömörséget?

· hogyan oldja meg az összefoglalást, hatásos volt-e a „végső kicsengés”?

· egy-egy alkalommal kizárólag a tartalom, a mondanivaló (gondolatok) legyen a megfigyelés iránya, majd készítsünk vázlatot, de csak otthon vagy másnap; nem lesz könnyű!

5/ Stilisztika

Leírt szónoklatok, újságcikkek tanulmányozása során

· figyeljünk a stílusra

· helyesírási szabályokra, mondatszerkesztésre

· a mondatok láncszerű kapcsolódására; áttérés egyik mondatról a másikra; egyik gondolatról a másikra, egyik bekezdésről a másikra

· a gondolat kifejtésére, érthetőségére

· vizsgáljuk az ige helyes használatát, a jelző szépségét, helyességét, vizsgáljuk a kifejezés erejét, a szavak használatát stb.

· olvassunk fel egy megírt szónoki beszédet, mintha mi írtuk volna (nem lesz könnyű, mert nem a „miénk”)

· figyeljünk újságcikkek, egyéb írások címadására

· olvassunk sok verset!

«vissza – a dokumentum elejére

«vissza – a Tartalomjegyzékhez!

„Ha Ciceróvá nem is válhatunk pusztán a könyveket bújva, mégis sokat tehetünk mi magunk…” – írja Szabó Katalin a Kommunikáció felsőfokon című könyvének hátoldalán (1996).

Az önképzésről

A bánya mélyéről előkerülő gyémánt a maga természetességében is értékes, de igazi szépségét, csodálatos ragyogását, színpompás fényeit csak akkor tudja igazán tükröztetni, ha türelmes munkával lapjait megcsiszolják.

Ehhez hasonló a retorikai tanulmányok végzése. Igényli „minden egyes lapjának” gondos és türelmes csiszolását. Igényli az ismeretek állandó gyarapítását, fejlesztését; igényli a lelkiismeretes gyakorlást – FENNHANGON!

Nélkülözhetetlen a tapasztalatok szerzése, melyet a nyilvánosság előtt tartott felszólalásaink, beszédek alapján szerezhetünk. Ehhez évek szükségesek. Senki sem lehet máról holnapra jó szónok, még csak jó előadó sem. Az általunk kitűzött színvonalat rendszeres és türelmes munkával tudjuk elérni. „Dies diem docet.” – mondták a rómaiak. Egyik nap tanul a másiktól. Szabadabb fordításban: Minden nap tapasztaltabbak leszünk.

Ha heti egy-két-három-négy óra jut a retorikára, az eredmény nem maradhat el. Horatius mondatával bátorítsuk magunkat: Nincs az ember előtt nehéz!

S hogy ne csak egy ókori híresség szerepeljen itt, nem szó szerint, de idézem Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből Dobó István szavainak tömörített gondolatát, üzenetét, amelyet a végső ostrom előtt intézett a vár védőihez: Az erő nem a vár falaiban van, hanem bennetek! Bízom lelkünk erejében!

Egy önművelő előtt nem lehet akadály. A „nincs időm! oly gyakori hivatkozás valójában érvelés nélküli elutasítás, önigazolás, akaratgyengeség – ahogy tetszik. Nem ment fel az élet kihívásaival szemben. Meg kell tanulni, el kell sajátítani és az életmód részévé kell tenni a szabadidő hasznos és célszerű felhasználását.

Sokan olvasnak vonaton, metró lépcsőjén állva, fogorvosi szobában várakozva. Az önképzés kevesebb tv-műsor nézését is jelenti, és az éves szabadság néhány óráját sem szabad sajnálni. Rendszerváltáskor a mellettem levő kórházi ágyon – műtét előtt, műtét után – ötvenéves ügyvezető igazgató németül tanult… Hát igen! Önképzés = önkínzás? Nem! Sokkal többről van szó! A tanulás egy életre szóló kötelesség! – halljuk egyre gyakrabban az Európai Unió felől.

Ebben a legnagyobbak voltak:

J.J.Rousseau (1712–1778): Nem járt iskolába. Az újkor egyik bölcse.

Leonardo da Vinci (1452–1519): Olasz építész, szobrász, festő, író, természettudós (fizikus és matematikus; hidrotechnikus, fölvetette a Szuezi-csatorna eszméjét; a + és – jeleket ő alkalmazta először a matematikában; foglalkozott az anatómiával , távlattannal stb.) A legnagyobb polihisztor volt, aki valaha élt a földön.

Ludwig van Beethoven (1770–1827): A muzsika egyik legnagyobb fejedelme.

S még névtelenül sok millió ember; önképző. Kétségtelen, hogy természetadta kivételes tehetséggel rendelkeztek, de önművelés nélkül sosem lettek volna világhírűek, nem tudták volna küldetésüket teljesíteni.

Úgy tűnhet, hogy az elméleti ismeretek, a gyakorlatok végzése, a felkészültség elérése rengeteg időt, munkát, energiát igényel a szónoktól. Felmerül a kérdés: Érdemes-e egyáltalán? Mit nyerünk általa? Sokat. Minél többet foglalkozunk a „retorika lapjaival”, annál többet kapunk vissza: tudásunk gyarapodik, műveltségünk emelkedik, látóhatárunk tágul, emberségünk mélyül, gondolataink gazdagodnak, kommunikációs készségünk fejlődik és így tovább.

S mindez nemcsak a közélet szereplőjét segíti a munkájában, hasznosulhat egy nagyobb közösség asztalán. A világot megváltani talán még senkinek sem sikerült, de „jobbítani” kötelességünk. Jobbítani a közügyek terén, emberek sorsán, alapvető kötelességünk, ha módunkban áll, s ha elköteleztük magunkat a „köz szolgálatában”. Csupán két dolgot nem szabad elvárni: Hálát és elismerést.

E gondolatok jegyében ajánlom e jegyzetet mindazoknak, akikben még él a vágy a többre, a jobbra, a mindig nemesebbre

«vissza – a Tartalomjegyzékhez!

„Egy lakás könyv nélkül olyan, mint az ember lélek nélkül.” – Cicero

A könyvekről

Munkásságom során és e jegyzet tárgyát illetően igen sok hasznát vettem elsősorban a lexikonoknak. (Politikai, közgazdasági, művészeti, pszichológiai, szociológiai stb.)

Gyakran belelapozok a következő könyvekbe: Magyar értelmező kéziszótár (Kb. 75 ezer szócikket tartalmaz). Idegen szavak és kifejezések szótára, Magyar életrajzi lexikon, Biblia.

Alapvetően fontos a legújabb kiadású helyesírási szabályzat.

Természetesen vannak retorikai tárgyú szakkönyveim is, de többnyire a könyvtárból kölcsönzök; úgyszintén szépirodalmi könyveket és versesköteteket.

Szakirodalom

Az általam tanulmányozott könyvek:

Montagh Imre könyvei.

Fischer Sándor: Retorika (A közéleti beszéd gyakorlata) – Kossuth Könyvkiadó – 1975

Szónokok, előadók kézikönyve – Kossuth Könyvkiadó – 1974.

Vigh Árpád: Retorika és történelem – Gondolat – 1981

Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon – 1997

Hogyan írjunk, hogy megértsenek?

Hogyan beszéljünk, hogy meghallgassanak? – Kossuth Kiadó

Wacha Imre: A korszerű retorika című kétkötetes könyvének „irodalomjegyzéke” teljes körű; igényeink szerint kereshetünk retorikai tárgyú könyvek közül.

« vissza – a Tartalomjegyzékhez!

Nem volna kerek ez a kis jegyzet, ha nem tartalmazna egy beszédet, mely a következő oldalakon olvasható. Jómagam írtam és olvastam fel, Kisapostagon, mely község lélekszáma napjainkban kb. 1 500 fő, míg a háború éveiben 800 fő volt. Átolvasva a beszédet, ma már úgy értékelem, hogy a beszédnek erős politikai kicsengése is van, amit ma már mellőznék, s nagyobb hangsúlyt helyeznék a közkatona sorsára. Utólag persze az ostoba is bölcs, ám azokban az években mindez benne volt az emberek gondolkodásában, az érzelmekben, és a korlátok alól felszabadult véleményekben egyaránt.

A beszéd megírásához sem a polgármestertől, sem mástól; semmilyen adatot, történetet nem kaptam, ezért kizárólag általánosságokban tudtam fogalmazni. Váratlanul ért a beszéd megtartására való felkérés, mindössze két hét állt rendelkezésemre, ezért aztán jómagam sem tudtam egy-egy hiteles epizóddal szemléltetni a megemlékezés éveit, történéseit. Idő hiányában természetesen a katonai levéltárból sem nyílt lehetőség adatok, feljegyzések beszerzésére, de lehet, hogy az is eredménytelen lett volna. (A beszéd megtartása után, figyelve az újságokban megjelent hasonló megemlékezések tartalmát, tudtam összehasonlítást tenni saját beszédemet illetően.)

Kisapostag, 1990. szeptember 28.

M e g e m l é k e z é s

és emléktábla elhelyezés a II. világháborúban elesettek emlékére.

Tisztelt Megjelentek! Honfitársaim!

Fontos emberi kötelességünknek teszünk eleget, amikor a mai napon, s ezen a helyen, emléktáblával örökítjük meg annak a falubéli huszonnyolc embertársunknak nevét, akiket a II. világháború emberpusztító, nagy örvényében veszítettünk el.

Nem ünnepnap a mai, nevében sem az, mert nehéz évekre, szomorú tényekre emlékezünk; arra, hogy ebből a kis faluból huszonnyolc ember életét követelte a háború. Szomorúak a tények azért is, mert a faluban élő családok felét érintette ez a veszteség. És elszomorító az is, hogy nagyon megkésve, a háború után 45 évvel kényszerülünk ezen emléktábla elhelyezésére, mert a korábbi hatalom ennyit sem engedélyezett. Nemcsak a szavak, a gondolatok is láthatatlan bilincsben vergődtek.

Említettem: nem ünnepnap a mai és azt is hozzáteszem: nem is elégtétel; nem is igazságtétel, mert az idő és az élet úgy-ahogy, de begyógyította lassan a sebeket, bár senki és semmi nem pótolhatta akkor a haza nem térteket: férjeket, édesapákat és a fiatal életeket.

Az emléktábla felirata: Pro Patria. A hazáért. Vigasztaljon bennünket némiképp az a tudat, hogy a hazáért estek el, a haza nevében tették le esküjüket és áldották meg fegyvereiket a frontra indulás előtt. Ők nem felelősek semmiért, mégis életüket kellett áldozniuk – és még sokaknak – a nép egyszerű, tisztaszívű fiainak, akiket kötelességük teljesítése közben ért a halál.

Tudjuk-e milyen volt haláluk? Akna robbant körülöttük? Szándékos vagy eltévedt golyó oltotta az életük, ontotta vérük? Nem tudhatjuk, és azt sem, hol érte őket a halál. Lövészárokban vagy a nyílt harcmezőn? És tudjuk-e hol vannak sírjaik? Nagyon keveset tudunk. Egy a biztos csupán: nem tértek meg otthonaikba, szeretteik körébe, e faluba – és nem csak ők, hanem még nagyon sokan az országban. Pontos számuk ma sem ismert. Felsóhajt az emberben a lélek – ennyi év távolából is – miért? Miért e súlyos véráldozat?

Mindnyájan azt érezzük: igazságtalan volt a történelem hozzánk, Európa e kicsiny népéhez, régebben is, de különösen ez a század, melynek eseményei, egyre jobban hatnak ránk, morzsolnak bennünket. És felsóhajt bennünk egy másik kérdés. Hogyan viselték, hordozták, kinek panaszolták el fájdalmukat, bánatukat az itt maradt hozzátartozók: feleségek, édesanyák és rokonok? Nem másként, mint némán, rejtve és titkolt félelemmel, összeszorított fogakkal–ajkakkal, mert nem volt szabad hangot adni a fájdalomnak, nem volt szabad hangot adni az emlékezés szavainak sem.

Tudjuk, hogy az elmúlt 45 év során – halottak napján – sok helyen az országban, a temetőkben levő feszület körül gyújtottak gyertyát, s emlékeztek meg a háborúban elesettekről, a haza nem tértekről. Mezőkövesden például úgy, hogy a tűzbe vetették gyertyáikat az emlékezők.

Mindnyájan tudjuk, hogy szavaink ma már nem jutnak el az özvegyek, árvák fájdalmáig. Az érintettek közül már többen meghaltak, míg az élők keserűsége megenyhült az idők folyamán. Megbékéltek a sors kegyetlen, igaztalan döntésével, bár szívükben kitörölhetetlen marad a fájdalom és a hiány.

Szavaink a mát élő emberekhez szólnak, akiknek kötelessége a múlt s elődeink tisztelete, mert különben ismét bebizonyosodik: nélküle sivár a jelen, s nem nézhetünk bizakodva a jövőbe, még csak a holnap elébe sem.

Hozzátok is szólok Fiatalok! Gyűjtsetek össze minden adatot ezen férfiakról, akik a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért, mert ez a fajta emberi helytállás példát és erőt ad az elkövetkezendő évekre, mindnyájunknak. Keressétek fel a múlt még élő azon tanúit, akik talán emlékeznek, és el tudják mondani, mi történt, hogy a falu történetében méltó helyre kerüljön nevük és emlékük!

Napjainkban változóban van a világ:

Ø elkezdődött az atomfegyverek leszerelése

Ø végéhez ért több háború

Ø a béke erői törnek előre.

Hazánkban is alapvető változások történnek:

Ø Ázsiát elhagyva Európához közeledünk

Ø kezdetét vette a demokrácia és az emberi jogok érvényesülése

Ø újra megtanuljuk becsülni múltunk értékeit, nagyobb tiszteletet és elismerést adni elődeink s halottaink emlékének.

Sokat idézik mostanában Széchenyit és Kossuthot, s Szent István szelleme, emléke, ezer év távolából újra felénk ragyog. És napjainkban, minden befolyástól mentesen, őszinte szívvel és érzelemmel, szabadon jövő szavakkal, de még ma is fel- feltörő fájdalommal emlékezünk rájuk, e huszonnyolc falubéli, háborúban elesett embertársunkra.

Emlékezünk egy szál virággal, egy szál gyertyát gyújtva. Emlékezünk emelt fővel, és azt valljuk: e huszonnyolc férfi halála nem egyszerűen pusztulás volt, kellett ahhoz bátorság, helytállás, hősiesség. Ezek az emberi értékek túlmutatnak a puszta elmúláson, ezért haláluk sokkal inkább megdicsőülés.

A rájuk való emlékezés erőt adhat mindnyájunknak ahhoz, hogy az élet fele fordulva, munkálkodva éljük életünket, mely most úgy tűnik, hogy új értelmet nyerhet, s nem kell félnünk tovább balsorsunk végzetét. Vessük meg lábunkat szilárdan, ki-ki a maga munkájával, helytállásával, hogy valóra váljanak céljaink, mert egyelőre csak az európai út kezdetén állunk. A szabadság és a boldogság még csupán távoli ígéret, mert nehéz, küzdelmes évek várnak ránk. Rajtunk múlik minden, a felelősség a mi vállainkon nyugszik. S ha még nem apadt el bennünk a hit, ha még pislákol bennünk a remény, ha töretlenül bízni tudunk egymásban és a holnapban, s ha megadatik nekünk, hogy békében munkálkodjunk; akkor érjük el a célt: a szebb, emberibb jövendőt! S ehhez mindnyájunk ereje kell: összetett vállak, egymást segítő kezek, karok; egyetértés és összefogás.

Emeljük fel fejünk és szívünk a nyomasztó, majd fél évszázad emberhez nem méltó lealázottságunkból, elfojtott hallgatásunkból, nemzeti megnyomoríttatásunkból, s bízva reménykedjünk abban, hogy nem lesznek többé háborúban elesett halottaink. Ne ismerje meg sem a jelen, sem a jövő nemzedéke a háború borzalmait, s az utána jövő keserves éveket, rab nemzet sorsát, saját zsarnokoktól gyötörten.

Biztos vagyok benne, hogy úgy a jövő esztendőben, mint azután minden évben, az itt élő emberek meg fognak emlékezni e halottakról, úgy, ahogy azt most mi is tesszük: egyszerűen, egy szál virággal, egy szál gyertyát gyújtva – nem az égre kiáltva, nem is átkozódva, lázadóan, hanem emberhez méltóan.

Őrizzük és ápoljuk emléküket!

Erősítse lelkünk, életbe vetett hitünk az ő helytállásuk!

Isten óvja mindnyájunkat!

Isten óvja hazánkat! « vissza – a Tartalomjegyzékhez!

Részletek:

Z á r s z ó

Ha a jegyzet eredménye csupán annyi, hogy ezután „nyitott szájjal” beszélünk, már elérte egyik célját, s ez maga után vonja azt, hogy beszédünk „jól hallhatóvá”, „jól hangzóvá”, és „jól érthetővé” válik. És remélhetően maga után vonja azt a felismerést, amit az előszó utolsó mondata megállapít.

Talán feleslegesnek tűnhet, hogy a jegyzet több helyen is, látszólag, csip-csup, elemi ismeretekkel foglalkozik, s azt is érintőlegesen teszi. A retorikában az elemi ismeretek azok az alapok, melyre felépül a szónoklás gyakorlati tudománya, ahogyan azt régen vallották. Pl.: A helyes hangképzés az az alap, amelyre a beszédkultúra épül. Beszédkultúra hiányában nem lehet jó előadást, szónoklatot tartani; beszédkultúrára a kommunikáció is igényt tart rá.

A jegyzetben minden szabály, jó tanács előírásszerű: ezt így kell, azt úgy kell csinálni: ismételjük át a helyesírás szabályait; végezzünk hangképzési gyakorlatokat; sajátítsuk el a hangtámasz használatát! Ez mind-mind csupa elmélet. (Minden más szakkönyv is ezt teszi.) Mint az élet oly sok területén, itt is a gyakorlat és a szerzett tapasztalatok koronázzák meg az elméleti ismereteket, a tudást.

Igazán itt érvényes a goethei idézet: „Fiam! Fakó minden teória, csupán a lét aranyló fája zöld.” Hogy milyen lesz a lét aranyló fája, azt a gyakorlatban való alkalmazás dönti el.

A gyakorlat, a gyakorlás szó legalább ötvenszer szerepel e dokumentumban. Miért? A válasz végtelenül egyszerű. A meggyőzés egy újabb újabb kérdés. Meg lehet-e tanulni teniszezni, pusztán szakkönyveket olvasva? Vagy kerékpározni? – pedig utóbbi igen egyszerű tevékenység. Ugye lehetetlen?

Ezért oly kevés az oldalszám ebben a jegyzetben, mindössze 69 A4-es oldal, ha kinyomtatnám. Ha 6 900 oldal lenne, akkor sem tudja megadni mindazt, amire szükség van, s főleg nem tud adni rutint, gyakorlatot, tapasztalatokat, mert azt mindenkinek magának kell megszereznie. Emlékezzünk Szokratész harmadik feltételére: gyakorlatok gondos végzése.

A jegyzetben sok minden nem került kifejtésre. Például a meggyőzés technikái. Ezt már az ókori könyvek is taglalták. Ma a pszichológia egyik szakterülete. Nem könnyű olvasmány. A kommunikáció a megértésre helyezi a hangsúlyt. Ez sem könnyű feladat egy előadó, szónok, képviselő számára; széleskörű tájékozottságot igényel úgy a szakterületen, a jogban, statisztikában és így tovább...

Befejezésül és bátorításul az ókori Rómában élt költő Horataius, Flaccus Quintus ( i.e. 65 – i.e. 8) egy mondatát idézem:

„Nincs az ember előtt nehéz!”

Dunaújváros, 2011. április 16.

Kovácsy Gyula

nyugdíjas köztisztviselő

« vissza – a Tartalomjegyzékhez!